Nem hústermék lehet a legnépszerűbb grillétel

Óriásit nőtt az elmúlt években a grilltermékekre a kereslet hazánkban. Most megmutatjuk, hogy mely termékek igazán népszerűek, azon belül is milyen grillételeket preferálnak a hölgyek és mit esznek szívesen az urak.


Óriásit nőtt a grillpiac

Mintegy 2 ezer tonna grillkolbászt vásároltunk Magyarországon egyetlen év alatt a NielsenIQ adatai szerint, ami volumenben 12 százalékos gyarapodást jelent 12 hónap alatt a piackutató kereskedelmi indexe alapján – írtuk néhány nappal korábban.

A grillkolbászok piaca átlépte a 4,5 milliárd forintos forgalmat a tavaly márciustól ez év februárjáig tartó időszakban, ami 7 százalékos az értéknövekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Emellett a grillsajtok is nagyon mentek a vizsgált időszakban: 2,5 milliárd forint értékben vásároltunk belőlük, ami 12 százalékkal nagyobb a bázisidőszaki értékesítésnél. Nagyjából 700 tonna sajtot tehettünk a grillre, ez a mennyiség pedig 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kolbászok és a sajtok mellett egyébként grillfűszerkeverékekből is több fogyott. A teljes értékesítés megközelítette a 4 milliárd forintot. Ez 600 tonnányi fűszerből származó bevétel, ami a kereslet 3 százalékos növekedését mutatja a vizsgált időszakban.

Ezek a legnépszerűbb termékek

A HelloVidék pedig azt vizsgálta meg, hogy mely termékek lehetnek a legnépszerűbbek a grillszezon során. Az 1500 fő megkérdezésével készült felmérésben 60 grilltermék közül jelölhették be a válaszadók a kedvenceiket.

A kutatás alapján ezeket a termékeket vásárolják a grillezők a barbecue partikhoz a legszívesebben:

  1. Camembert sajt - 41,6 százalék
  2. BBQ tarja - 36 százalék
  3. Gombafejek - 34,8 százalék
  4. BBQ mézes-mustáros csirkemellfilé - 34,2 százalék
  5. Cukkini - 33,3 százalék
  6. Grill hamburger – marhahúspogácsa 31,9 százalék
  7. Bajor grillkolbász - 31,2 százalék
  8. Kolbászok (magyaros) - 31,1 százalék
  9. Saslik (hús és zöldségek nyárson) - 29,4 százalékuk

Ezen belül a nők kedvenc grillételei:

  1. Camembert sajt
  2. Cukkini
  3. Gombafejek
  4. BBQ mézes–mustáros csirkemellfilé
  5. Krumpli alufóliában

Valamint a férfiak toplistája:

  1. BBQ tarja
  2. Bajor grillkolbász
  3. Grill hamburger - marhahúspogácsa
  4. Kolbászok (magyaros)
  5. Csevapcsicsa parázson

Faszénen az igazi?

A felmérésekből az is kiderül, hogy a megkérdezettek háromnegyede vásárol csirkehúst, valamint 54 százalékuk sertéshúst is a grillpartikhoz. Továbbá a válaszadók több mint fele kedveli a fokhagymás szószókat, de népszerűek a mustáros és a magyaros öntetek is. Többségükben a faszenes grillt részesítik előnyben (58 százalék), jóval kevésbé preferálják a tárcsás (35 százalék) és az elektromos grillezést (32 százalék).

A több mint hatvan grillétel túlnyomó többsége húsféle volt, mégis egy sajt vezeti az összesített rangsort. Ez azt mutatja, hogy – főleg a fiatalabb korosztályban és a fővárosban, nagyvárosokban élők körében – nagy a nyitottság a nem hagyományos, nem tipikusan magyaros fogásokra is. Azok között, akik aktívan érdeklődnek egy ilyen témájú felmérés és így vélhetően a grillezés iránt, változatos ízlés mutatkozik meg

- nyilatkozta a kutatás kapcsán Dr. Bokor Tamás egyetemi adjunktus, a Budapesti Corvinus Egyetem, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékéről.


The Conversation

Ne hagyd ki!