A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint már országszerte kapható a hazai fóliás szamóca a piacokon, üzletekben. A magyar szamóca – amit a köznyelvben epernek hívnak – ízében, állagában nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.


A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett, és több ezer kilométerről ideérkező gyümölcstől. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény, és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek (megvalljuk őszintén, ezt a kifejezést még nem hallottuk a friss, azonnal fogyasztható szamócára, de az ember mindig tanul valamit. A szerk.), mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik.

Meddig tart a szezon?

Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: elsőként kis mennyiségben a fűtött fóliasátras termés kerül a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejével a fűtetlen fóliasátras, fóliaalagutas termőterületekről, és várhatóan május közepétől nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés június közepéig-végéig kitart.

A magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2020-as SAPS-adatok szerint – mintegy 550 hektár, évente, az időjárási viszonyok függvényében átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem. A termőterület 20-20 százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliatakarásos, sátras hajtatás, írja körképében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Árakról nem esik szó az összeállításban, így azt sajnos mi sem tudjuk, hogy mikor lesz megfizethető az „eltevésérett" szájérett szamóca.

A köznyelvben „epernek" nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába.


The Conversation

Friss

A Facebook, ahogyan eddig ismertük, pár év múlva megszűnhet létezni

Mark Zuckerberg igen tartalmas interjút adott a The Verge-nek, amelyből iderült, mit tervez a Facebookkal. Elöljáróban csak annyit mondunk: metaverzum.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Üzent a milliárdos űrhajós az önmagukban kételkedőknek

A Virgin Group milliárdos alapítója, Richard Branson szerint egészséges és teljesen emberi, ha valaki kételkedik magában. Ami igazán fontos, az az, hogy ne engedjük, hogy a félelmeink elnyomják az álmainkat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Redd on Unsplash

Felforgatná az időrabló online meetingek világát egy startup

A Katch nevet viselő informatikai startup négymillió dolláros befektetéshez jutott. A támogatók között megtalálhatók a Tumblr, a Pinterest, a Square és a Giphy nagyágyúi is.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!