A járvány miatt egyre többen pattannak biciklire, de az akadozó alapanyag-ellátás miatt a gyártók nehezen tartják a lépést a megnövekedett igényekkel.


A négy nagy magyarországi kerékpárgyártó mindegyikének nőtt tavaly az árbevétele, közülük az Accell Hunland Kft. érte el a legnagyobb bevételt, 111,7 milliárd forintot. Adózott eredménye azonban 2,7 milliárd forintos veszteséget mutat. A vállalat vezérigazgatója, Vass Attila korábban arról tájékoztatta a VG-t, hogy tavaly a járvány miatti lezárások jelentősen csökkentették az eladásaikat a legfontosabb nyugat-európai piacaikon, ugyanakkor a sportolási lehetőségek beszűkülése és a szabadtéri sportolás engedélyezése növelte a kerékpárok iránti keresletet, így az első féléves, a vártnál kevesebb eladást 2020 második fél évében sikeresen pótolták.

Leszakadtak az üldözők

A hazai gyártók közül a második legnagyobb árbevételt a Gepida kerékpárokat készítő Olimpia Kerékpárgyártó Kft. érte el, 4,87 milliárd forinttal. A cég két veszteséges évet követően tavaly 90 millió forintos nyereséget ért el. A Neuzer árbevétele alig maradt el az Olimpiáétól:4,7 milliárd forint volt, a nyeresége azonban 252 millió forintot ért el, több mint kétszer akkorát, mint 2019-ben, amikor 122 millió forint volt. A Csepel Zrt. 2,6 milliárd forintos árbevétellel és 118 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet.

Egy év, negyedmillió új bicikli

A járvány hatására 2020-ban megugrott a kerékpározási kedv a lakosság körében, így a kerékpárok iránti kereslet is nőtt. Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke a VG-nek korábban elmondta, az előzetes becslések szerint tavaly körülbelül 265 ezer kerékpárt értékesítettek Magyarországon a kereskedők – míg 2019-ben 230 ezret. A keresletnövekedése miatt valójában ennél többet is el tudtak volna adni, de a leállások miatti globális logisztikai problémák a kerékpáripart is fékezték. A gyártásban is jelentős csúszás alakult ki, és a költségek is nőttek.


The Conversation

Friss

A győzelemig birkózik az MNB az inflációval

A Magyar Nemzeti Bank ma sem hagyott kétséget afelől, hogy mindaddig kitart a nemrégiben megkezdett monetáris szigorítás mellett, amíg le nem töri az elmúlt hónapokban éves összevetésben 5 százalék feletti inflációt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ha vettél ezekből a hústermékekből, ne egyél belőlük, visszakapod az árát

Három hústerméket hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft. elővigyázatosságból, etilén-oxid jelenléte miatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ez az ország nem fukarkodott első olimpiai bajnoka megjutalmazásával

A Fülöp-szigetek első olimpiai bajnoka, a súlyemelő Hidilyn Diaz csaknem200 millió forintnak (32,79 millió peso) megfelelő összeget kap hazájától a tokiói aranyérméért.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!