3 millió forinttal több maradt a lakáseladók zsebében Budapesten

A vidék viszi a prímet a tranzakciószámban, továbbá hasítanak az újlakások, amelyek egyre drágábbak.


Átlagos budapesti újlakás: 46 millió forint

A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után. Ugyanakkor a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. A KSH által eddig feldolgozott adásvételek alapján Magyarországon az ingatlanpiaci forgalom 2021. I. negyedévében élénkült, 2020. I. negyedévéhez képest 15 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost. Országos szinten az újlakások átlagos ára 2021 első negyedévében 36,1 millió forint, míg Budapesten 46 millió forint volt, ez 2020 átlagához képest országosan 600 ezer, budapesti szinten pedig 3 millió forintos áremelkedést jelent.

Nagy a pezsgés a Balatonnál

Az MNB statisztikája alapján 2020. IV. negyedévéhez képest Budapesten 2,9, míg a vidéki városokban 8,8 százalékkal nőttek a lakásárak, a községekben pedig ennél is magasabb, 10,8 százalékos áremelkedést regisztráltak. A Balaton környékén tapasztalható folyamatos és jelentős ár- és forgalomnövekedés, valamint az agglomerációs települések térnyerése, amit az évek óta tartó budapesti kiköltözési hullám táplál.

Mit hoz a jövő?

Hogy meddig tart az áremelkedés, most nehezen megjósolható, mindenesetre, amíg élénk a kereslet, addig nem várható az árak csökkenése. Az újépítésű és használt lakások piacát is fellendítették az állami támogatások, kérdés, hogy ezek kifutása után hogyan fog reagálni az ingatlanpiac. Az eddigi vonzóan alacsony lakáshitel-kamat szintek után nemrég elindult lassú emelkedés szintén befolyásolhatja az ingatlanpiaci folyamatokat.

The Conversation

Ne hagyd ki!