Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac júniusban: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban 13 615 darab adásvétel történt, a jelzáloghitel piac becsült volumene pedig meghaladta a 115 milliárd forintot.


Az előző hónaphoz képest minimális csökkenéssel, ugyanakkor még mindig aktív piaccal indul a nyár a lakóingatlanpiacon. A Duna House által becsült havi tranzakciószám így is az elmúlt 5 év legerősebb júniusi piacát jelöli, amely 2019 azonos időszakához képest 29 százalékos növekedést jelent, a tavalyi, pandémia utáni piacélénküléshez viszonyítva pedig közel 22 százalékkal volt több adásvétel idén. Idén az első fél évben így összesen közel 83 ezer adásvétellel zárhat a piac, ami szintén jelentősen túlszárnyalja az elmúlt 5 év féléves eredményeit.

A hitelezés is felpörgött


Márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai jelzálogpiac, ami továbbra is tartja ezt a tendenciát. A Duna House becslése alapján júniusban 115 milliárd forintos volumennel zárthatott a piac, ami ugyancsak kimagasló eredményt és az év második legerősebb hónapját jelöli. Ez a töretlen népszerűségű otthonfelújítási támogatásnak is köszönhető. A 2021-es év második negyedévét vizsgálva - két tény- és egy becsült adat alapján - több mint 342 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon, féléves szinten pedig közel 576 milliárd forintot helyeztek már ki.


The Conversation

Friss

A győzelemig birkózik az MNB az inflációval

A Magyar Nemzeti Bank ma sem hagyott kétséget afelől, hogy mindaddig kitart a nemrégiben megkezdett monetáris szigorítás mellett, amíg le nem töri az elmúlt hónapokban éves összevetésben 5 százalék feletti inflációt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ha vettél ezekből a hústermékekből, ne egyél belőlük, visszakapod az árát

Három hústerméket hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft. elővigyázatosságból, etilén-oxid jelenléte miatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ez az ország nem fukarkodott első olimpiai bajnoka megjutalmazásával

A Fülöp-szigetek első olimpiai bajnoka, a súlyemelő Hidilyn Diaz csaknem200 millió forintnak (32,79 millió peso) megfelelő összeget kap hazájától a tokiói aranyérméért.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!