Üres a vállfa, üres a bolt

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal annak érdekében, hogy a szektor szereplői túlélhessék a járványt.


A bevásárlóközpontokban üzemelő magyar kiskereskedelmi, divatáru és vendéglátóipari vállalkozások az elmúlt időszakban 50 és 70 százalék közötti bevételkiesésről számoltak be. Azok a vállalkozások, amelyek eddig nem dobták be a törülközőt, kimerítették tartalékukat. A teljes csőd és a tömeges elbocsájtásokat megakadályozása érdekében a BBÉE hétpontos javaslatcsomagot dolgozott ki.

Dominó effektus?

Ezek a kiskereskedelmi egységek nagyjából 100 000 embernek biztosítanak munkahelyet. Közülük a divatipari vállalkozások éves bevétele 2019-ben meghaladta a 250 milliárd forintot. Bár ők az elsődleges elszenvedői az iparágat sújtó válságnak, félő, hogy a háttéripart, a beszállítóikat is magukkal rántják.

A 7 javaslat

A BBÉE a 400 négyzetméternél kisebb területű vendéglátóipari és egyéb kiskereskedelmi vállalkozások megsegítésére dolgozta ki javaslatait

  • 1.A kormány lépjen közbe, és rendeletben írja elő, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek példáját követbe a bérbeadók ne szedjenek bérleti díjat a rendkívüli helyzetben

  • 2.A bérleti és kapcsolódó díjakat csökkentsék 50 százalékkal 2020. szeptember 1. és 2021. június 1. között azokra az időszakokra, amikor nem volt teljes lezárás

  • 3. A 2020. március 1. és 2022. július 1. közötti időszakra forintosítsák az euróban meghatározott bérleti díjakat az elmúlt két év árfolyamának átlaga alapján

  • 4.Akadályozzák meg a bérleti szerződések felmondását és a bérleti biztosítékok lehívását a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig. 2024. január 1-ig legyen bérleti díjemelési moratórium

  • 5.2021. január 1-től csökkentsék 15 százalékkal a forgalmi adót, legalább 18 hónapig

  • 6.A kormány biztosítsa a bruttó bérek és bérterhek 100 százalékát a bezárás időszakára, illetve 2021. január 1-től 2021. szeptember 1-ig ezeknek az 50 százalékát

  • 7.A kormány függessze fel a felszámolási eljárások megindítását 2021. szeptember 1-ig és a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig

Az egyesület szerint, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor további boltok bezárására és elbocsájtásokra kell számítani


Ne hagyd ki!