Magyarországon is angol szlogent fognak használni

A Telekom márka megújulását jelentette be a Deutsche Telekom. Ennek részeként új szlogent is kap a cég. A globális szerep miatt Magyarországon is angolul lesz használatos az új jelmondat.


Új márkastratégia a Telekomnál

A kölni Digital X konferencián jelentette be a Deutsche Telekom, hogy a T márka megújulásának részeként lecseréli a korábbi szlogenjét. A régi helyét a „Connecting your world” jelmondat veszi át. A mondatot egységesen, angolul fogják használni világszerte.

Tehát a Magyar Telekom is elköszön az „Együtt. Veled” szlogentől. Szabó Béla, a vállalat márka- és kereskedelmi kommunikációs igazgatója szerint az új jelmondat jobban kifejezheti a cég azon törekvését, hogy az ügyfeleiket összekapcsolva azok sikeresebbek legyenek a magánéletben és az üzleti világban is – írja a HVG.

A szlogen lecserélése a végső eleme lehet a Deutsche Telekom globális márkastratégiájának, amely mentén következetesen építik a Telekomot, mint ernyőmárkát. Például ehhez a stratégiához köthető a cég megújult és egységesített logója is.

Megvágta a saját márkás telefonjai árát a Telekom

Egyébként a Magyar Telekomnál nagyjából egy éve jelentek meg az anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak az első okostelefonjai. Idén pedig újabb eszközökkel bővül a cég saját márkás kínálata. Ráadásul a T Phone-ok mellé tablet is érkezik. A gyakorlatilag frissített telefonmodellek a tavalyi szériához képest fejlesztésekkel és kedvezőbb árszabással kerülnek a forgalomba.

A T Phone 5G (2023) és a T Phone PRO 5G (2023) okostelefonokban a korábbi modellekhez képest megduplázta a tárhelyeket a gyártó. A kisebbik készülék 128 GB, a nagyobb 256 GB háttértárat kapott, változatlanul 4 és 6 GB rendszermemória, valamint a nyolcmagos MediaTek-féle Dimensity 700 rendszerprocesszor mellett.

Újdonságot jelent, hogy az idei T Phone-ok Android 13-mal jönnek ki. Emellett orvosolták az alapmodellek egyik legnagyobb hiányosságát, az NFC-modul hiányát is. A saját márkás okostelefonok egyéb paraméterei gyakorlatilag változatlanok maradtak, így a 6,52"-es és 6,82"-es kijelzőpanelek és a HD+ felbontás is.

Azonban – ahogyan már említettük – kedvezőbb lett a frissített modellek ára, egységesen körülbelül 20 ezer forinttal. A T Phone 5G (2023) listaáron 71940 forintba, a T Phone 5G PRO (2023) pedig 89100 forintba kerül.

A Telekom új, saját márkás, androidos tabletje pedig eSIM-es és szintén 5G-képes lett. A T Tablet 10,3 hüvelykes TFT kijelzőjével, 6 GB rendszermemóriával és 128 GB háttértárral, valamint nyolcmagos MediaTek MT6833 rendszerprocesszorral rendelkezik. Magyarországon 84480 forint a listaára.

Ne hagyd ki!