Szűkíti szolgáltatásait a Magyar Telekom
Forrás: Shutterstock

A Magyar Telekom lezár egy korszakot

Kivezeti a kínálatából a műholdas tévészolgáltatást a Telekom január második felében. A már meglévő Sat TV előfizetők továbbra is használhatják a "tányéros tv-t", azonban nem tisztázott, hogy meddig.



Búcsúzik a szatellites tévézéstől a Telekom 

Nem lehet műholdas tévészolgáltatásra vonatkozó előfizetést kötni új ügyfeleknek a Telekomnál január 21-étől. Az addig megkötött Sat TV előfizetésekre azonban nem vonatkozik semmilyen változás – ugyan kérdéses, hogy ez meddig marad így. Azonban megmarad az IP-alapú szolgáltatás igénylésének lehetősége

írja a hwsw.hu a Telekom Üzleti Általános Szerződési Feltételeinek új, 7-es számú mellékletére hivatkozva.

A portál megjegyzi, hogy a Magyar Telekomnál 15. éve érhető el a műholdas tévészolgálatás. A cég azonban csak egy évtizede vezette be az interaktív Sat TV platformot, hogy az IPTV-vel házon belül fel tudja venni a versenyt. Ezzel a Telekom megjelenhetett olyan területeken is, ahol a társaság nem rendelkezett saját hálózattal, vagy a hálózat paraméterei nem tették lehetővé, hogy a lineáris tévés tartalmak megfelelő minőségben megjelenjenek a nézőknél. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a drágán fenntartható műholdas tévét esetleg ott érdemes az előfizetők számára ajánlani, ahol az IPTV nem létesíthető.

A felismerés nyomán, a Sat TV szolgáltatás folyamatos leépítése mellett döntött a cég. Öt évvel ezelőtt ezért a Telekom interaktív funkcióktól fosztotta meg a Sat TV csomagokat, majd később csak korlátozottan tette elérhetővé az előfizetőknek. Január második felében pedig végleg búcsúzik a platform a Telekom kínálatából. A régi előfizetések azonban megmaradnak.

A Magyar Telekom a digitális kábeltévét már jóval korábban elkaszálta. 2014 nyarától az IPTV platform felé terelte az ügyfeleket. Célja volt ezzel az is, hogy kapacitást szabadítson fel a HFC-hálózaton keresztül nyújtott internetszolgáltatás modernizálására.

A Magyar Telekom a tavalyi harmadik negyedév végén a cég üzleti jelentése szerint 192 ezer Sat TV ügyféllel, 98 ezer kábeltévé előfizetővel és 997 ezer IPTV előfizetővel rendelkezett. Az utóbbi ügyfélszám viszont azóta átlépte az egymilli főt – írja a portál.

Büntetés a Telekomnak

A Magyar Telekommal kapcsolatosan azonban nem ez volt az egyetlen hír a közelmúltban. December első felében arról számoltunk be, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 310 milliós bírságot rótt ki a cégre, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A vállalatnak emellett kompenzációként 4 gigabyte (GB) többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztóknak.

Ennek előzménye az volt, hogy a versenyhivatal tavaly vizsgálatot indított a Magyar Telekommal szemben, mobilinternet-díjcsomagjainak népszerűsítése miatt. A cég reklámjai ugyanis korlátlanságot ígértek a fogyasztóknak például közösségi médiaszolgáltatások, meghatározott chat-alkalmazások vagy egyes TV- és filmapplikációk használatakor.

A hatóság vizsgálata feltárta: valójában a hangsúlyosan korlátlanként hirdetett opciók egyike sem biztosított teljes díjmentességet, mivel egyes funkciók - így például a chat-alkalmazások esetében a hang- és videóhívások, vagy a közösségi média böngészésekor a videótartalmak - csökkentették az előfizetők adatkeretét. Ezekről a szűkítésekről a Telekom jellemzően nem adott reklámjaiban tájékoztatást - ahol pedig adott, ott sem tette egyértelművé, hogy mely forgalmak díjmentesek, és melyek csökkentik a díjcsomagba foglalt adatkeretet.

A GVH megjegyezte, hogy például a chat-appok hanghívás funkcióit a fogyasztók harmada-negyede használta a vizsgált időszakban, és jelentős volt köztük a videotelefonálók aránya is.

A versenyhivatal megállapította, hogy a megtévesztő gyakorlat nem csupán az érintett mobilcsomagok ár-érték arányára lehetett kihatással, hanem befolyásolhatta a fogyasztók használati szokásait is.

A hatóság a 310 millió forintos bírság kiszabásánál tekintetbe vette egyebek között, hogy a szolgáltató az elmúlt 10 évben már tizedszer tévesztette meg a fogyasztókat. A hatóság eltiltotta a vállalkozást a gyakorlat folytatásától, emellett - bírságcsökkentésként figyelembe véve - a fogyasztók kompenzálását célzó jóvátételi csomagjának végrehajtására kötelezte. Ennek keretében a bírságcsökkentés mértékét összességében többszörösen meghaladó értékű, 4 GB-nyi, 1 hónapig felhasználható plusz adatmennyiséget kap minden fogyasztó, aki 2017. január 1. után igénybe vett és jelenleg is igénybe vesz a Telekomnál korlátlanként hirdetett opciót, és legalább egyszer elérte a díjcsomagjában foglalt adatkeretének 100 százalékát.

Ne hagyd ki!