tesco
Fotó: Shutterstock

Tovább csökkenti árait a Tesco

Januárban több mint 2000, februárban pedig már 4000-nél is több termék árát csökkentette a Tesco. Ha ez önmagában nem volt elég kecsegtető a vásárlóknak, az áruház megint lépett egyet: május közepétől ismét több mint 2000 árucikkre vezet be alacsonyabb árakat.


Hogy miért? A vállalat az energiaárak világpiaci mérséklődését, a forint árfolyamának erősödését, valamint a beszállítói árak csökkenésével magyarázza a sokak számára szimpatikus húzást.

Így az átlagos árcsökkenés a 2000 termék esetén 9,4 százalék

– írja a 24.hu.

Ezen belül 60 termék ára 30 százalékos, vagy annál is jelentősebb mértékű csökkenés mutat majd.

Ez is érdekelhet! Több mint 11 tonna gyanús élelmiszer akadt fenn a szűrőn

Ismét 2000-nél is több termék árát csökkentjük tehát, és bízunk benne, hogy szállítóinkkal együttműködve hamarosan további árcsökkentéseket jelenthetünk be. Ehhez a beszerzési árak további csökkenésére van szükség, ezért fontosnak tartjuk, hogy szállítóink áraiban is minél jobban megjelenjen a világpiaci változások pozitív hatása

– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója.

A Tesco Árgarancia nevet viselő programjában így már csaknem 600 alapvető élelmiszer és háztatási cikk árát tartja tartósan alacsonyan. A hűségkártyával rendelkezők egyebek közt hetente jellemzően 20 terméket találnak a Tesco polcain és online „bombaáron”, melyek közül több termék is nagy, 50 százalékot is meghaladó árengedménnyel vásárolható meg.

Figyelmedbe ajánljuk! Fizetésemelés és munkaerő-toborzás az Aldinál

Ne hagyd ki!