10 százalékkal emelkedhet a tojás átlagára
Fotó: Shutterstock

Ennyi tojást eszik az átlagmagyar, nem jut minden napra egy

Nehéz helyzetbe került a közelmúltban a magyar tojáságazat, ami hatással van a tojás kiskereskedelmi árára is. Drágább lesz a húsvéti tojás, jó hír azonban, hogy lesz elég.


Emelkedtek a tojáságazat költségei

Lesz elég magyar tojás a húsvét miatt megnövekedett igények kielégítésére, olcsó azonban nem lesz – vonta le a következtetést az Agroinform.hu az általa végzett elemzést követően. A drágulás azzal magyarázható, hogy a közelmúltban óriásit emelkedett a takarmány- és az energia ára, valamint a munkaerő költsége, ami áremelésre késztette a tojáságazat szereplőit is. Ráadásul a későbbiekben is drágulásra számít a piac, különösen annak a fényében, hogy betilthatják az Unióban az ágazatban gyakran használt „ketreces technológiát”.

A tavalyi év utolsó negyedében a tojáságazat által használt takarmányok ára közel 40 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, miközben a tojás felvásárlási ára csak 16 százalékkal növekedett az adott időszakban (28,17 Ft/db). Miután emelkedtek az energia- és munkaerőköltségek is, az idei év legelején a magyar tojásszektorban működő 550 gazdaság jelentős részének a bevételei már csak éppen, vagy nem is érték el az önköltségi szintet.

Az importtojás is jelen van a magyar piacon

A magyar kiskereskedelemben kapható tojások 20-25 százaléka egyébként importból származik. A behozott tojások korábban lenyomták az árakat, ami megnehezítette, hogy a hazai szektor elérje a kívánt 40 forintos árszintet. A közelmúltban azonban változás történt.

„Az elmúlt hetekben a madárinfluenza miatt mind Franciaországban, mind Olaszországban jelentős tojótyúk-állományt kellett felszámolni, emellett a háború kitörése miatt a korábbi jelentős ukrán tojásimport is akadozik. A csökkenő kínálat miatt a kereskedők immár hajlandóak megfizetni a termelők által igényelt 40 forintos átlagos termelői árat. Ez az árszint már biztosítani tudja a hazai gazdaságok megfelelő működését a következő hetekben is, garantálva a húsvéti időszak megfelelő tojáskínálatát”

– nyilatkozata Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára.

Ez az áremelkedés a fogyasztók számára annyit jelenthet, hogy az eddigi átlagos 50 forint helyett 55 forint környékén fog alakulni a tojás kiskereskedelmi darabára, ami 10 százalékos emelkedést jelent.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egyébként tavaly hazánkban 1,27 milliárd darab tojást termeltek a regisztrált gazdák, ami 16 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt. Az egy főre jutó tojásfogyasztás pedig rendszerint 235-240 darab körül alakul éves szinten.

Megszűnhet a ketreces tartás

A cikk említést tesz arról is, hogy a hazai tojástermelő gazdaságok nagyjából egy évtizede bevezették a szárnyasok tartási körülményeit javító „feljavított ketreces technológiát”, néhány éven belül azonban egy civil kezdeményezés hatására az Unióban megtilthatják a ketreces tartást. Egy ilyen törvény a hazai tojótyúkállomány 84 százalékát érintené.

„Egy technológiacsere óvatos becslések szerint is a jelenlegi tojásárak háromszorosát eredményezné, ezzel jelentős előnybe kerülnének azok a harmadik országbeli termelők, akiknek nem kell ilyen szigorú előírásoknak megfelelniük. Emellett az átállás mind állategészségügyi, mind környezetvédelmi szempontból aggályos következményekkel is járna”

– vélekedett Molnár Györgyi.

Ne hagyd ki!