Ukrajnában épít új üzemet az Unilever
Fotó: Shutterstock

A háborús Ukrajnában bővít a nálunk is ismert multi

Ukrajnában épít 20 millió eurós beruházással új sampon- és tusfürdőgyárat az Unilever, így megduplázza ukrajnai dolgozóinak számát - közölte a cég.


Az Ukrajna Kijev régiójában megvalósuló beruházás célja, hogy támogassa a vállalat növekvő ukrajnai üzletágait, illetve demonstrálja hosszú távú elkötelezettségét az ország iránt. Az építkezés idén kezdődik, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit. A cég Ukrajnában több mint 100 dolgozót foglalkoztat.

A tájékoztatás szerint az új gyártóközpontban más márkák mellett Dove, Axe, TRESemmé és Clear szépségápolási termékek, köztük samponok és tusfürdők készülnek majd, elsősorban az ukrán piacra, de a jövőben más európai országokba is exportálhatják a termékeket.

Ez a beruházás az ország és az itt élő emberek, köztük munkavállalóink, ügyfeleink és partnereink iránti hosszú távú elkötelezettségünket mutatja

- idézi a közlemény Vaszil Bovdilovot, az Unilever ukrajnai leányvállalatának ügyvezető igazgatóját.

A közleményben hangsúlyozták: az ukrajnai háború kitörése óta az Unilever kiemelt figyelmet fordít ukrán munkavállalói és családjuk biztonságára. A vállalat több mint 15 millió euró támogatással és alapvető Unilever termékek adományozásával járult hozzá a humanitárius segélyezési kezdeményezésekhez. A vállalat ezt követően is folytatja a humanitárius segélyezést.

Az Unilever februárban arról számolt be, hogy árbevétele a tavaly 9,2 százalékkal 60,1 milliárd euróra bővült, 11,3 százalékos áremelkedés és 2,1 százalékos volumencsökkenés mellett. A vállalat éves nyeresége 2022 egészében 8,269 milliárd euró volt, 24,9 százalékkal több az előző évben elért 6,621 milliárd eurónál. A londoni székhelyű cég több mint 190 országban (köztük Magyarországon) van jelen, és naponta 3,4 milliárd fogyasztót ér el, így globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacának egyik vezető szereplője.


Ne hagyd ki!