Maradnak a rögzített üzemanyag és élelmiszerárak július 1-ig, így döntött a kormány
Fotó: Shutterstock

Két területen meghosszabbította az árstopot a kormány

Július 1-ig meghosszabbította a kormány az árkorlátozásokat a kiválasztott élelmiszereknél és az üzemagyagoknál - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés után a közösségi oldalán.


A kormányfő azt mondta, a háború miatt egész Európában emelkednek az árak, az intézkedésekkel a magyar családokat védik a drágulástól.

Az előzmények

Orbán Viktor január 12-én jelentett be néhány élelmiszer árának a befagyasztását.

Hat termék esetében, a kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-ételolaj, sertéscomb, csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében beavatkozunk az árak alakulásába. Ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt

- mondta a miniszterelnök. Egy nappal később a hat termék kiegészült még eggyel, a csirkefarháttal. Ez az intézkedés eredetileg május 1-ig szólt.

A kormány tavaly november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette, eredetileg három hónapra. Ezt újabb három hónappal meghosszabbította, május közepéig. A szabályok betartását a NAV ellenőrzi, a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adatok alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.


Ne hagyd ki!