Pörög a villanyóra, de a kisvállalkozások maradhatnak a kedvezményezetti körben
Fotó: Shutterstock

100 ezer hazai kisvállalkozásnál mégis marad a csökkentett rezsi

Erről a kormányfő beszélt a közrádiónak adott interjúban. A részletszabályokat tartalmazó rendelet ma vagy holnap jelenik meg.


Orbán Viktor egyelőre annyit mondott, hogy a kisvállalkozások benne maradnak a rezsivédelemben. Százezer kisvállalkozót érinthet ez a döntés.

A Magyar Közlönyben múlt szombaton megjelent korábbi rendelet szerint júliustól gyakorlatilag kizárták a kkv-kat a kedvezményes rezsirendszerből. A hírrel kapcsolatban a 24.hu Perlusz Lászlót, a VOSZ főtitkárát idézte, aki szerint akár öt-hétszeresére is emelkedhet a rezsidíja azon cégeknek, amelyek kikerülnek a kedvezményezetti körből. A tíz főnél kevesebb embert foglalkoztató, és a négymilliárd forint nettó bevételt nem elérő vállalkozások csupán tavaly ősztől élhettek a csökkentéssel. A piaci ártól messze elmaradó rezsidíj nagy könnyebbséget jelentett a számukra, hiszen több probléma is sújtotta őket. Mind a mai napig meg kell például küzdeniük a pandémia okozta gazdasági nehézségekkel, a munkaerőhiánnyal, az ellátási láncok szakadozásával, vagy a nyersanyag- és készlethiánnyal. Most 100 ezer vállalkozás fellélegezhet.

A rádióinterjúban a kormányfő azt is elmondta, megérti, hogy az extraprofitot termelő vállalatok megtartanák az extranyereséget, de az ebből származó adóbevételek egy-két éven belül helyrehozzák a magyar gazdaságot, és utána ők is többet fognak majd keresni, mindenkinek jobb lesz. Két-három év múlva a magyar gazdaság szerkezete meg fog újulni, és az egyik legversenyképesebb lesz.

A háború árát nem fizethetik meg a magyar családok, ezért kell a vállalatoknak pluszterhet vállalniuk, amelyeket „Néhány kis stiklit leszámítva nem fogják áthárítani az emberekre”. A miniszterelnök szeretné meghosszabbítani a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot, de csak később döntenek erről.


Related Articles From Your Site

Ne hagyd ki!