Svájci kisváros templomtoronnyal, háttérben hófödte hegycsúcsokkal
Fotó: Shutterstock

Ne bízz vakon a közösségi médiában, ha utazni készülsz

Egy új kutatás szerint az utazók csaknem harmada keres a közösségi médiában ötleteket a vakáció helyszínére. Ez az arány a fiatalok körében még magasabb: a Z generáció tagjainak 60, az Y generáció tagjainak 40 százaléka használja ezeket a platformokat úticélok kiválasztására – derül ki az Arrivia utazási cég friss, áprilisi felméréséből.



(A Z generáció tagjai 1997 és 2012 között, az Y generáció tagjai 1981 és 1996 között születtek.)

Csak a TikTokon a „travel” hashtagnek 75 milliárdos a látogatottsága, az Instagram-posztok közül pedig 624 millió az utazásról szól.

A közösségi médiában bemutatott, csodaszépre szerkesztett fotók azonban általában nem fedik a valóságot.

A csalódott utazók az egyetlen visszavágási lehetőséggel élnek, ami tulajdonképpen hatékony. Ugyanoda feltöltik saját felvételüket, amelyből kiderül, hogy a közösségi médiában fantasztikusként beharangozott helyek hogy néznek ki a való világban.

Svájc vagy Észak-Karolina?

Egy TikTok-videó nyomán tett egyórás kerülőutat Olivia Garcia grafikus és YouTuber. Szerette volna látni a videóban bemutatott hófödte hegycsúcsokat és a hangulatos kisvárost, amely egy Disney-filmben is megállta volna a helyét.

A videó útmutatása szerint mindezt a csodát személyesen megtapasztalni az észak-karolinai Gastoniában lehet. A videóban szereplő képeket azonban Svájcban készítették.

Ez csak egy része volt annak a videósorozatnak, amelyben Európa legszebb és legismertebb látnivalóiról azt hazudták, hogy Észak-Karolinában vannak. Az egyikben a milánói dómról azt írták: az új Bass Pro üzlet Charlotte közelében. (A Bass Pro egy vadászatra, horgászatra és kempingezésre szakosodott bolthálózat az Egyesült Államokban.)

Ne higgy az internetnek!

Bementünk a városba, és csak egy átlagos kisváros volt. Nem voltak hegyek. Nem úgy nézett ki, mint a videón

– mondta Garcia, aki vicces videóban dokumentálta a Gastoniában tett valós látogatását.

Ez akkora nézettséget produkált, hogy végül Gastonia polgármestere személyesen hívta meg egy városnézésre, ha kedve támadna visszatérni hozzájuk.

Garcia a kellemetlen tapasztalat után azt javasolja a hozzá hasonlóknak, hogy indulás előtt alaposan tájékozódjanak, máskülönben olyan helyen köthetnek ki, ahol nem akarnak. És ne higgyenek el mindent, amit az interneten látnak.

Ne hagyd ki!