Egyre kevesebb embernek telik elegendő élelmiszerre az Egyesült Királyságban

Egyre több brit próbál az élelmiszervásárláson spórolni azért, hogy ki tudja fizetni az energiahordozók elszálló ára miatt megnövekedett energiaszámláit. Azonban nem csak az energia, az élelmiszer is drágább lett a szigetországban.


Jelentősen drágultak az élelmiszerek és az energiahordozók a briteknél

A brit háztartások 62 százaléka érezte meg, hogy nagyobbak lettek az energiaszámláik a közelmúltban az angol Food Foundation (Élelmiszer Alapítvány) a héten publikált felmérése szerint. A tanulmányban az is szerepel, hogy emiatt 16 százalékuknak csökkenteniük kellett az általuk megvásárolt élelmiszerek minőségét vagy mennyiségét, azért, hogy ki tudják fizetni például a számláikat. A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 59 százaléka aggódik amiatt, hogy a megnövekedett energiaárak következtében kevesebb pénzük marad élelmiszerre a maguk és a családjuk számára.

A Food Foundation egy brit alapítvány és jótékonysági szervezet, amely többek között kutatókkal, a kormánnyal és egyéb gazdasági szereplőkkel együttműködve törekszik a fenntartható élelmiszer-termelés és élelmiszer-ellátás kialakítására az Egyesült Királyságban.

Az általuk készített tanulmányból az is kiderül, hogy nőtt azon gyermekes családok száma (12,1 százalékra), amelyek kevesebb élelmiszert engedhettek meg maguknak tavaly, mint korábban. Ezekből az adatokból következik, hogy 2 millió gyermek családjának juthatott 2021 első felében (a felmérés az év közepén készült) kevesebb élelmiszer az Egyesült Királyságban.

Továbbá a felnőttek 3,6 százaléka, mintegy egymillió fő számolt be arról, hogy neki, vagy valamelyik háztartásbelijének a közelmúltban egy egész napot evés nélkül kellett töltenie, mert nem engedhette meg magának a kiadást. Ez pedig visszavezethető arra, hogy nem csak az energiahordozók ára ugrott meg, hanem az élelmiszerárak is elszálltak a szigetországban – írja a portál.

A tanulmány említést tesz arról is, hogy ezek a rossz tendenciák leginkább a fogyatékossággal élőket érintik. Az ő esetükben ötször valószínűbb (31,1 százalék), hogy találkoznak hasonló élelmezési problémákkal, mint a fogyatékosság által nem korlátozottak (6,4 százalék az ő esetükben ennek a valószínűsége).

Klímasemleges és fentartható élelmiszeripar Britanniában

Egyébként már vannak olyan brit élelmiszeripari vállalatok, amelyek törekszenek a fenntarthatóságra. Ezek az energiaigényüket megújuló energiaforrásokból próbálják fedezni, nem támaszkodva az egyre drágább fosszilis energiahordozókra. Törekszenek továbbá a termékeik gyártása esetében is a klímasemlegességre.

A brit Wyke Farms hozta létre például a világ első klímasemleges sajtját a szén-dioxid-semlegességre vonatkozó előírásokat meghatározó Carbon Trusttal együttműködve. A Carbon Trust brit közfinanszírozású szervezet, amely megoldásokat kínál a klímaválság enyhítésére.

A cégnek ezért teljesen át kellett alakítania a gazdaságát, hogy csökkenteni tudja annak szén-dioxid kibocsátását. Mára csak olyan beszállítókkal dolgozik együtt, akik szintén ezt tették. Megváltoztatták az állati takarmányozás rendszerét, javítottak a földgazdálkodáson és úgynevezett regeneratív mezőgazdasági módszereket és talajvédelmet vezettek be.

Az Ivy Reserve Vintage Cheddar nevű sajt gyártási folyamatában a minimálisra csökkentették a hulladék és a csomagolás mennyiségét, felépítettek egy hővisszanyerő rendszert, valamint szűrték és újrahasznosították a szennyvizet is. Száz százalékban zöldenergiára álltak át. Mára az áramot kizárólag napenergiából, biogázból, valamint mezőgazdasági és tejipari hulladékból állítják elő. Az anaerob emésztőjük évente 20 millió kilogramm szén-dioxidot takarít meg és jó minőségű természetes trágyát is biztosít a számukra, amit később a földeken hasznosítanak.


The Conversation

Ne hagyd ki!