biztonsági ellenőrzés a londoni Heathrow repülőtéren
Fotó: Shutterstock

​Új módszer a folyadékok kiszűrésére a brit reptereken

A repülőtéri kézipoggyászban lévő folyadékokra és laptopokra vonatkozó biztonsági korlátozások két éven belül megszűnhetnek az Egyesült Királyságban a csúcstechnológiás 3D szkennereknek köszönhetően.


A kormány azt fontolgatja, hogy 2024 közepéig bevezeti a fejlettebb szkennereket

− közölte egy forrás a BBC-vel, bár a végleges döntés még nem született meg. A kórházakban használt CT-szkennerekhez hasonló berendezés tisztább képet ad a táskák tartalmáról. Már tervben volt a bevezetése, de a világjárvány miatt megcsúszott. A miniszterek karácsony előtt várhatóan be is jelentik, hogy az új rendszerrel csökken a sorban állás a brit repülőtereken.

A kézipoggyászukban folyadékot szállító utasok jelenleg legfeljebb 100 ml-t tartalmazó tartályokat szállíthatnak. Ezeket a biztonsági személyzetnek egyetlen, átlátszó, újrazárható műanyag zacskóban kell bemutatni, amely legfeljebb egy litert tartalmazhat, és mérete körülbelül 20 cm x 20 cm. Ugyanígy a laptopokat is ki kell venni a táskából.

Ezek a korlátozások 2006 novembere óta vannak érvényben, és azután vezették be őket, hogy a brit rendőrség meghiúsított egy tervet: 10 repülőgépet italos üvegekbe rejtett robbanóanyaggal robbantottak volna fel. Az új technológia azonban lehetővé teszi a személyzet számára, hogy igazán ráközelítsen a táska tartalmára az ellenőrzéshez. A 3D-szkennereket 2017-től kezdték kipróbálni a londoni Heathrow repülőtéren.

John Holland-Kaye vezérigazgató elmondta:

Lassan vezetjük be őket. Most kezdtük el a 3. terminál biztonsági területének bővítését, amely több CT-szkennerrel fog rendelkezni. A Közlekedési Minisztérium 2024 közepéig adott határidőt, addigra a folyadékok a táskákban maradhatnak.

A technológiát egyébként már évek óta használják az amerikai repülőterek, például az atlantai Hartsfield-Jackson és a chicagói O'Hare.

Boris Johnson korábbi miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a szkennelési technológiát a beszállás előtti ellenőrzések felgyorsítására és a biztonság javítására használják majd, és a bevezetésére eredetileg 2022 végéig adott határidőt. A világjárvány idején azonban az utasok száma visszaesett a korlátozások miatt. Az utasok nélküli brit szellemjáratokról itt írtunk. A jelentős járattörlésekről pedig itt.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség legfrissebb, szeptemberi adatai szerint az utasforgalom még mindig csak mindössze 73%-a a járvány előttinek.

Forrás: BBC


Ne hagyd ki!