A rekordmagas árak és a hideg sem állhat a sörözés útjába
Fotó. Shutterstock

Ennyibe kerül a sör a világ legnagyobb sörfesztiválján

Münchenben a hétvégén kezdődött a világ egyik legnagyobb fesztiválja, az Oktoberfest. A hideg és a rekorddrága sör ellenére is tömegek érkeztek a rendezvényre. Pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy a kiugróan magas energiaárak miatt akár el is maradhat az esemény.


Telt ház a rekorddrága fesztiválon

Szombaton kezdődött, és 17 napig, október 3-ig tart a világ egyik legnagyobb fesztiválja, a müncheni Oktoberfest. A Münchener Merkur lap szerint a legtöbb sörsátor este fél nyolcra megtelt a hétvégén, ezért lezárták azokat, így hosszú sorok alakultak ki a bejáratoknál. A nagy érdeklődés azzal is magyarázható, hogy az előző két évben nem szervezték meg a népünnepélyt a koronavírus-járvány miatt.

A sörörömhöz azonban sörüröm is társul, hiszen nagyjából 16 százalékkal lettek drágábbak a sörök, mint 2019-ben. Most 12,60-13,80 euróért (nagyjából 5150-5650 forint) lehet rendelni literes korsókban az italból. A Terézia-mezőn felállított sörsátrakban három éve 10,80 és 11,80 euró között voltak az árak. A szervezők szerint a rekordmagas költségek sem fogják csökkenteni a forgalmat, ami elérheti a járvány előtti évekre jellemző hatmillió főt.

Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente megrendezendő fesztiválnak, viszont a kezdetét a jobb időjárás miatt szeptemberre hozták előre. Eddig 26-szor maradt el, az idei pedig a 187. Oktoberfest.

Politikai kérdés, mennyibe kerül a sör

Írtunk arról is, hogy a rendezvény főszervezője a müncheni önkormányzat, azonban a sörök árát nem ők szabják meg. Úgy kalkulálták ki az árszintet, hogy összevetették a városi sörözők aktuális árait. Münchenben napjainkban literenként 6,70 és 11,20 euró közötti mérik az italt.

A drága sört a kiugróan magas inflációval, az emelkedő bérekkel és az elszálló energiaárakkal indokolják a bajor vendéglősök.

Meglehetősen magasak a sörárak, de szerencsére nem lépték át a 14 eurós határértéket, viszont a jövőben oda kell figyelni arra, hogy megfizethetők maradjanak

- nyilatkozta Clemens Baumgärtner, a város gazdasági tanácsadója, az Oktoberfest igazgatója.

A sörfesztivál árai mindig politikai kérdésnek számítottak Münchenben, és kivétel nélkül sokallták azokat. Eddig minden évben megpróbálták a városvezetők az árak befagyasztását elérni a vendéglősöknél – sikertelenül – azonban idén erről szó sem volt. A fesztiválra a megszokottnál magasabb alkoholtartalmú, 6 százalék körüli sörrel készültek a főzdék.

Volt rá esély, hogy elmarad

Egy ideig kérdéses volt, hogy idén megrendezik-e a fesztivált. Rosi Steinberger bajorországi képviselőnő azt fontolgatta, hogy hivatalosan javasolni fogja: ne tartsák meg idén az Oktoberfestet, mert nagyon be kell osztani a szűkös földgázkészleteket.

Amikor azt kérik, hogy a hasonló döntéseknél ne legyenek tabuk, akkor az Oktoberfest elmaradását is meg kell fontolni

– magyarázta Steinberger.

Most azonban úgy tűnik, hogy a rekordmagas sörárak, a hideg és a költséges energia sem tudja visszatartani a németeket, ha sörözésről van szó.

Ne hagyd ki!