Soros György milliárdos üzletember rágja a tolla végét

Soros György

Fotó: Shutterstock

Orbánék 91 éves ellenfele világháborús veszélyről beszélt

Az ukrajnai orosz invázió egy harmadik világháború kezdete lehet, Putyin elnököt pedig amilyen gyorsan csak lehet, le kell győzni, ha a világ meg akarja őrizni a civilizációt – mondta Soros György.

A magyar származású milliárdos a davosi Világgazdasági Fórumon osztotta meg gondolatait.

Nem lesz olyan, mint azelőtt

Még ha a harcok véget is érnek, ahogy idővel ez elkerülhetetlenné válik, a helyzet már visszafordíthatatlan: soha nem tér vissza arra a pontra, ahonnan kiindult – figyelmeztetett a 91 éves üzletember a CNN tudósítása szerint.

Más, aggodalomra okot adó ügyek, amelyek az emberiség egészét érintik – küzdelem a világjárványok ellen, klímaváltozás, egy nukleáris támadás elkerülése, globális intézmények fenntartása - háttérbe szorulnak a háború árnyékában. Ezért gondolom, hogy a civilizáció nem biztos, hogy megmarad

- fejtette ki Soros.

A Nyílt Társadalom alapítványok létrehozója arra is kitért, hogy a szeptember 11-i terrortámadás fordulatot hozott a nyílt társadalmak megítélésében.

Nyílt vs. zárt

Napjainkban az elnyomó rezsimek felemelkednek, a nyílt társadalmak pedig ostrom alatt állnak. Kína és Oroszország jelenti ma a legnagyobb veszélyt a nyílt társadalmak számára

- tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy

egy nyílt társadalomban az állam feladata az egyén szabadságának megvédése, míg egy zártban az egyén feladata, hogy szolgálja az állam vezetőit.

Putyinra és a kínai vezetésre kitérve azt mondta: megfélemlítés útján irányítanak, melynek az a következménye, hogy elképesztő hibákat vétenek. Ugyanakkor céljaik elérésében segítségükre van a digitális technológia fejlődése és különösen a mesterséges intelligencia.

A milliárdos Kína zéró-Covid politikáját is kritizálta. Úgy látja, romboló következményei lesznek, március óta a kínai gazdaság szerinte szabadesésben van, amely az egész világgazdaságra negatívan hat.

Kinek a harca?

Soros elismerően szólt Ukrajnáról, amiért az a nyugati világ értékeiért harcol.

Úgy gondolom, Ukrajna hatalmas szolgálatot tesz Európa, a nyugati világ, a nyílt társadalmak és a túlélésünk érdekében, mert a mi harcunkat harcolják

- mondta.

Úgy vélte, hogy az ukránoknak jó esélyük van a győzelemre, és minden segítséget meg kell adni nekik, amit csak kérnek.

A davosi Világgazdasági Fórumról itt is írtunk.


Ne hagyd ki!