spanyol zászló az égen

2023-ban a spanyol városok uralták a kivándorlók legnépszerűbb úti céljainak listáját. Ha esetleg azt fontolgatod, hogy egy másik európai országba költöznél, most megmutatjuk, milyen szempontból előnyös Spanyolországban letelepedni.


​A spanyol városokban a legjobb most letelepedni

Az Euronews szerint az InterNations, a külföldön élők és dolgozók internetes közössége minden évben elvégzi az Expat Insider felmérést, ez pedig nagyszerű forrás azoknak, akik egyszer maguk is külföldön szeretnének letelepedni. A szervezet több mint 12000 expatet kérdezett meg a világ 49 városában, a válaszaikból pedig egyértelműen kiderül, hogy sok szempontból a spanyol nagyvárosok voltak 2023 legjobb úti céljai. Világszinten az első helyet Málaga szerezte meg, a harmadik helyre Valencia került, Madrid pedig a hatodik helyen végzett.

Málaga jelenleg a világ legjobb városa a külföldiek számára

Málagát 2023-ban a világ legjobb városának választották a külföldön letelepedők számára. A felmérés válaszadói Málagát értékelték a legjobban a helyiek barátságosságát illetően: közel 90 százalékuk szerint a spanyolok különösen szívesen fogadják a külföldieket. A város kellemes éghajlatának és enyhe időjárásának köszönhetően a természeti adottságok tekintetében is az első helyet foglalja el világszinten, de a közlekedés minősége és az egészségügy szempontjából is a top 10-ben végzett.

Bár a munka és a szabadidő, illetve a munka és a magánélet egyensúlya szintén egy olyan kategória, amiben Málaga az első lett, a helyi munkaeőrpiac minősége mindössze a 41. helyre volt elég. Ennek ellenére a kivándorlók különösen örülnek a helyi lakhatási helyzetnek, hiszen könnyen találni itt igényes, megfizethető szállást.

Valenciában a legjobb az egészségügyi ellátás

Valencia a harmadik helyen végzett a globális rangsorban, és az első helyen áll a szabadidős sportolási lehetőségek tekintetében. Emellett mind az egészségügyi ellátás megfizethetősége, mind könnyű elérhetősége miatt a világ legjobbjai közé tartozik. A kimozdulás sem jelent problémát: gyalogosan vagy kerékpárral minden könnyen megközelíthető, a tömegközlekedés pedig rendkívül megfizethető.

A kiváló életszínvonal annak ellenére adott, hogy külföldiként nem a legkönnyebb munkát találni – az itt letelepedők karrierkilátásai csak a 47. helyre elegendőek, ami a legrosszabb helyezés a rangsorban szereplő spanyol városok között. Ha pedig a külföldieknek sikerül is elhelyezkedniük, aggodalomra ad okot a (szintén 47. helyre rangsorolt) munkahelyi biztonság, pontosabban annak hiánya.

Mindezek ellenére az ideköltözők úgy érzik, szívesen látják őket Valenciában. A spanyolok ebben a városban is barátságosak a külföldiekkel, akiknek 80%-a elégedett a társasági életével – ez az érték világszinten átlagosan csak 56 százalék.

Madrid a pezsgő kulturális élet miatt vonzó

A 6. helyre kerülő Madrid a kiváló internet-sebesség és az online szolgáltatásokhoz való korlátlan hozzáférés miatt magas pontszámot ért el a digitális lehetőségek kategóriájában. Aki viszont nem tud mindent az interneten elintézni, az könnyen falakba ütközhet: a megkérdezett letelepülők több mint fele azt mondta, nehéz Madridban élni anélkül, hogy beszélnék a helyi nyelvet.

Pozitívum, hogy a személyes pénzügyek kevés problémát okoznak, és a város a harmadik helyen áll az életminőség globális rangsorában. A Madridba költöző külföldiek mind a tömegközlekedést, mind az egészségügyi ellátást megfizethetőnek tartják, ráadásul a város kiemelkedő kultúrája és éjszakai élete világszinten itt a legjobb.

Ne hagyd ki!