Steve Jobs szemüvegben, garbóban, egy fekete-fehér képen
Fotó: Shutterstock

Tízmilliókért kelhet el Steve Jobs kézzel írt levele a buddhizmusról

November harmadikán a brit Bonhams aukciós ház egy igazi ritkaságot, Steve Jobs kézzel írt levelét bocsátja árverésre, amely előzetes becslések szerint akár 300 ezer dollárt, azaz nagyjából 93 millió forintot is megérhet.


A megvilágosodás nyomában

Steve Jobs 1974-ben úgy döntött, hátat fordít a vállalati és az egyetemi életnek és nyakába veszi a világot. Ebben az évben, pontosan egy nappal a 19. születésnapja előtt írta a szóban forgó levelet gyerekkori barátjának, Tim Brown-nak. Az aukciós ház szerint Jobs ekkoriban a Santa Cruz-hegységben lakott egy faházban, és azt tervezte, hogy spirituális utazásra indul Indiába. Külön érdekesség, hogy az említett időszakban Jobs egy almafarmon végzett szezonális munkából kereste meg a napi betevőjét.

A kézzel írott levélben megosztotta barátjával a zen buddhizmusról alkotott gondolatait, valamint vágyát, hogy részt vegyen Indiában a Kumbh Mela nevű hindu zarándoklaton és vallási fesztiválon.

A Bonhams hozzátette, hogy Jobs 18 évesen már-már mániákusan kereste az élet értelmét. Levelét azzal kezdte, hogy válaszolt Brown egyik korábbi üzenetére (végig kisbetűvel írt, így mi is követjük ezt az írásmódot):

tim, többször is olvastam a leveledet/nem tudom, mit mondhatnék. nagyon sok reggel elmúlt már/jöttek és mentek az emberek/sokszor szerettem már, és sokszor sírtam. /de valahogy mégis, a mindenség alatt minden változatlan – érted?

Ezek után Jobs kifejtette utazási szándékát, meginvitálta barátját a hegyekbe, majd a következő mondattal búcsúzott:

úgy zárom le a levelem, hogy azt mondom, azt sem tudom, hol kellene kezdenem

Végül a „shanti" szóval köszönt el, ami szanszkritul „békét" jelent.

Igazi ritkaság

Adam Stackhouse, a Bonhams tudomány- és technológiatörténeti üzletágának igazgatója a következőket mondta:

A levél lenyűgöző betekintést nyújt egy meglehetősen zárkózott ember magánéletébe. Ez kifejezetten különleges, ugyanis korábban nem került árverésre olyan levél, ami ennyire részletes és leleplező lenne, és tartalmazná Jobs aláírását is.

A levél a History of Science and Technology aukció része, ahol egy Apple Macintosh prototípus, valamint egy első generációs iPad is kalapács alá kerül. A közelmúltban egy Jobs által aláírt Apple II kézikönyvet is áruba bocsátottak, ami csaknem 800 000 dollárért kelt el.

Ne hagyd ki!