Vegán ételek póréhagymás-lencsés morzsa

A vegán morzsa

Fotó: Daily Harvest

Kajabajok miatt perelik az amerikai ételszállítót

Nem sokkal azután, hogy egy ételszállító cég visszahívta titokzatos panaszokat kiváltó termékét az Egyesült Államokban, két fogyasztójuk azt állítja: emiatt veszítették el az epehólyagjukat, és ezért pert indítanak.


A Daily Harvest, amely termékeit online influenszereken keresztül reklámozta, azért vette le az étlapról „lencsés-póréhagymás morzsa” elnevezésű fogását, mert többen megbetegedtek tőle.

Mellékhatás

Korábban számos influenszer azt mondta a CNN-nek, hogy titokzatos tüneteikre a kórházban az orvosok sem találtak magyarázatot. Erős gyomor-bélrendszeri fájdalmaik voltak, és a máj által termelt enzimek extrém magas szintjét mutatták ki náluk.

Egy portlandi tartalomelőállító, Luke Wesley Pearson az egyik felperes, aki bíróságra vitte az ügyet. A peranyag szerint Pearson a legjobb egészségnek örvendett, mielőtt evett a lencsés ételből.

A Daily Harvest fogásának elfogyasztása után súlyos tünetei voltak, kórházba került, ahol el kellett távolítani az epehólyagját

– derül ki a dokumentumból. Az alperes azt állítja: a cég nem tett meg mindent, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a potenciális veszélyekre.

Egy másik megrendelő, Carol Ann Ready ugyancsak beperelte a céget: a kórházban az ő epehólyagját is kioperálták. A panasz szerint kétszer evett a fogásból májusban, és mindkétszer a sürgősségi osztályon végezte.

Fájdalmait egy tízes skálán kilencessel jellemezte.

Tanácstalanok

A Daily Harvest úgy reagált, hogy folyamatban lévő ügyeket nem kommentál, de közleményében hangsúlyozta: vizsgálják, mi okozhatta az étel „mellékhatását”.

Több alkalommal is jeleztük a vásárlók felé, hogy ne fogyasszák el a fogást. Ezzel párhuzamosan megkezdtük annak kivizsgálását, hogy mi okozhatta a problémát a Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatósággal (FDA), független laboratóriumokkal, valamint szakértőkkel, köztük mikrobiológusokkal, allergológusokkal együttműködésben. A kórokozó- és toxikológiai vizsgálatok eddig negatív eredménnyel zárultak

– közölte a cég.

A múlt héten a cég weboldalán jelezte, hogy 470 körüli visszajelzést kapott megbetegedésekről vagy mellékhatásokról. Április végétől június közepéig körülbelül 28 ezer adagot szállítottak ki megrendelőknek az Egyesült Államokban.

A vegán ételszállító céget 2016-ban alapították, és a közösségi médiában, influenszerek segítségével terjeszkedett.

A kizárólag növényi alapú táplálkozás tovább hódít. Itt írtunk a júniusi manhattani élelmiszeripari kiállítás kedvenceiről.

Ne hagyd ki!