A XII. kerületben élő nyugdíjasok átlagosan több mint 358 ezer forintot kapnak, ez a legmagasabb összeg az országban. Utána következik a II. kerület közel 357 ezer, majd az I. kerület 345 ezer forinttal. 

A fővároson belül a VII., a VIII. és XX. kerületben lakó időseknek jut a legalacsonyabb összeg, a szóban forgó városrészekben 282-285 ezer forintról van szó, ám még ez is meghaladja a 261 ezres országos átlagot - írja a HVG a KSH-tól elkért részletes adatok alapján.
 

A járások közül Budakeszi járásban élő nyugdíjasok állnak az élen 312 ezer forinttal. Ebben az összevetésben a Tiszaújvárosi járás a második 307 ezer, a harmadik hely pedig a Dunakeszi járásé, ahol 298 ezer forint az átlag. A legalacsonyabb átlagértékek a Csengeri, a Mórahalmi, a Kiskőrösi és Kisteleki járásra jellemzőek, utóbbiakban kevesebb mint 200 ezer forint jut átlagosan az időseknek. 

Bár éves szinten 9 ezer fővel csökkent a legalacsonyabb, maximum 100 ezer forintos havi nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma, még így is több mint 163 ezren vannak. Ezen belül kizárólag az öregségi nyugdíjakat nézve több mint 70 ezer idős embernek kell beérnie ennél kisebb összeggel. Arról nem beszélve, hogy 1,2 milliós azoknak a tábora, akik a már említett 261 ezer forintos átlagnyugdíjnál kevesebbet kapnak és több mint 928 ezer nyugdíjasnak kevesebb mint 200 ezer forintot utal a Magyar Államkincstár. 
 

1
Ekkor jön idén a nyugdíj

A Magyar Államkincstár még tavaly decemberben közzétette a 2026-os nyugdíjfolyósítási dátumokat. Ezek alapján az év hátralevő részében ekkor érkezik a nyugdíj.

Május: 12. (kedd)
Június: 12. (péntek)
Július: 10. (péntek)
Augusztus: 12. (szerda)
Szeptember: 11. (péntek)
Október: 12. (hétfő)
November: 12. (csütörtök)
December: 2. (szerda).

2