Július végén közel 130 ezren tudták meg, hogy felvették-e őket valamelyik felsőoktatási intézmény alap-, osztatlan vagy mesterképzésére. A ponthatárok több egyetem esetében is rendkívül magasak voltak idén. A Profession.hu szakemberei ennek apropóján megnézték, mely alapszakokon jelentheti a diploma a legnagyobb eséllyel a jól fizető állások elérését.

Az első helyes és összes jelentkezések száma alapján idén a legnépszerűbbek a gazdálkodási és menedzsment szakok voltak, és ezek ponthatárai is átlag felett alakultak (BCE: 443 pont, BGE: 400 pont, DE: 407 pont, ELTE: 422 pont). A sokoldalú, gazdasági fókuszú, stabil alapokat adó képzés olyan átlagosan jól fizető területekre nyit utat, mint a pénzügy/könyvelés (nettó 368 ezer Ft), a szállítás/beszerzés/logisztika (371 ezer Ft), vagy a HR/munkaügy (356 ezer Ft). Emellett a hallgatók átfogóan megismerik a cég működésének minden területét, így később könnyebben léphetnek vezetői vagy menedzseri pályára. Utóbbi – nem meglepő módon – az a kategória, amelyben a munkáltatók a legmagasabb átlagos nettó fizetést kínálják a jelentkezőknek: 640 ezer forintot.


Az állásportál adatai alapján a vezetői pozíciók után sorban olyan területek következnek a fizetési toplistán, amelyekhez jellemzően mérnöki vagy informatikai diploma szükséges. Az IT-programozás/fejlesztés (604 ezer Ft), a gyártás/termelés (524 ezer Ft), a mérnöki állások (482 ezer Ft), az IT-üzemeltetés/telekommunikáció (474 ezer Ft), valamint az építőipar/ingatlan (471 ezer Ft) kategóriák mind kiemelkedő fizetéseket jelentenek. Itt mutatkozik meg, hogy a ponthatárok és a jelentkezési számok önmagukban még nem mérvadóak, ha egy diploma értékét szeretnénk megbecsülni, hiszen a mérnöki és informatikai szakok nem szerepeltek a legtöbbet megjelölt három terület között, és a felvételi ponthatárok sem voltak kiemelkedően magasak (BME: 355 pont, OE: 423 pont, PTE: 371 pont, SZTE: 356 pont).

Elsőhelyes jelentkezések tekintetében a Gazdálkodás és menedzsment szakok után a lenépszerűbbek a Pszichológia, a Kereskedelem, marketing és Jogász képzések voltak idén, de ez nem jelenti azt, hogy ezekben lenne a legkönnyebb az elhelyezkedés az egyetem elvégzése után. Jelenleg a legtöbb meghirdetett diplomás állást magasan a Mérnök kategóriában találjuk, ezt követi Pénzügy/Könyvelés, a Gyártás/Termelés, az Egészégügy/Gyógyszeripar és az Értékesítés/Kereskedelem.

 

A kezdő bérigényt nem az egyetemek presztízse határozza meg

A diplomás pályakezdők bérigényei nem feltétlenül követik sem az átlagos fizetési szintek, sem az egyetemeken tapasztalt ponthatárok alakulását: a Profession.hu rendszerében a nagyobb méretű intézmények közül az átlagosan elvárt legmagasabb nettó bért a Semmelweis Egyetem végzősei jelölték meg (474 ezer Ft), őket követik a Debreceni Egyetem (423 ezer Ft), valamint a Széchenyi István Egyetem (416 ezer Ft) volt hallgatói. A lista végén két rendkívül népszerű név is szerepel: a Budapesti Corvinus Egyetem (353 ezer Ft) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (342 ezer Ft).