Az idei év első negyedében a legalacsonyabb és a legmagasabb mediánbérrel bíró járás között már csak 1,9 volt a szorzó. Egy évvel előtte még kétszer többet kerestek Budapest II. és XII. kerületében, mint a legszegényebb Gönci járásban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes adatai szerint, melyet a HVG közölt, az derül ki, hogy 2026 első negyedévére a korábbi legalacsonyabb mediánbérrel rendelkező Gönci (301 288 forint és Cigándi (305 235 forint) járásban egy év alatt több mint 20-22 százalékkal növekedtek a bérek. Így most már az utolsó helyre a Sarkadi járás került 295 573 forinttal.
További érdekesség, hogy a legjobban Budapest XII. kerületében lehet keresni, ami jócskán elhúzott 2025-höz képest a II. kerület mellett: előbbiben közel 561 ezer, míg utóbbiban közel 550 ezer forint a nettó mediánbér.
Részletesen a mediánbérek a HVG oldalán olvashatóak.
A mediánbér (vagy medián kereset) az a középső érték, amelynél a munkavállalók pontosan fele többet, másik fele pedig kevesebbet keres. Ezzel szemben az átlagbér a fizetések összege osztva a dolgozók számával, amit néhány kiugróan magas vagy alacsony kereset könnyen eltorzíthat. Miért jobb mérőszám a mediánbér? Valósághűbb kép: Mivel a medián a "sorba rendezett" bérek pontos középpontját mutatja, nem torzítják el a milliós fizetések.
A KSH legutóbbi közlése szerint 2026 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 772 200, a nettó átlagkereset 541 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,0, a nettó átlagkereset 11,2, a reálkereset pedig 8,9%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése többek között a családi kedvezmény, illetve az anyákat érintő kedvezmények bővülésének köszönhetően haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 616 000, a nettó kereset mediánértéke 436 400 forintot ért el, 9,1, illetve 11,1%-kal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.
Olvasd el ezt is!


