Az adattudomány- és MI-területen alkalmazott, legfeljebb hároméves tapasztalattal rendelkező, nem vezető beosztású dolgozók alapfizetése egy év alatt 12 százalékkal nőtt – derül ki a Burtch Works mesterséges intelligencia munkaerő-kölcsönző cég jelentéséből, amely azt is megállapította, hogy a mesterséges intelligenciával dolgozókat kétszer olyan gyorsan léptetik elő vezetői pozíciókba, mint más technológiai területeken dolgozó társaikat. Képességeik és hatásuk miatt ugranak a ranglétrán, nem pedig a munkában eltöltött éveik eredményeként - írja az Economx.
Egy generatív mesterséges intelligencia kutató, aki mindössze kétéves tapasztalattal rendelkezik, évi 190 és 260 ezer dollár (64-87 millió forint) közötti alapfizetést kereshet a Databricksnél, egy MI-fejlesztéssel foglalkozó cégnmél a vállalat álláshirdetési oldala szerint. A részvénytámogatásokat is beleszámítva a teljes kompenzáció ennél sokkal magasabb lehet - írja a Világgazdaság.
Az Economx pedig a Stanford Egyetem kutatását idézte, amely szerint a mesterséges intelligencia terjedése jelentősen csökkenti a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit az Egyesült Államokban, különösen azokon a területeken, ahol a technológia könnyen helyettesítheti az emberi munkát .
A kutatók több millió bérszámfejtési adatot elemezve megállapították, hogy 2022-höz képest 13 százalékkal csökkent a 22-25 éves korosztály foglalkoztatottsága azokon a területeken, ahol az AI könnyen automatizálhatja a feladatokat.
A leginkább érintett szektorok közé tartozik
- a szoftverfejlesztés,
- az ügyfélszolgálat,
- a könyvelés
- és az adminisztratív munkakörök.
Ezzel szemben a tapasztaltabb munkavállalók, valamint az olyan területeken dolgozók, mint az egészségügy vagy az ápolás, kevésbé érzik a negatív hatásokat, sőt, esetenként növekedést is tapasztaltak a foglalkoztatottságban.
Olvasd el ezt is!