A HR Portal foglalta össze a munkaközi szünet legfontosabb tudnivalóit. A munkaközi szünet mértékét a munka törvénykönyve 103. paragrafusa szabályozza.
Ha a beosztás szerinti napi munkaidő – vagy a beosztástól eltérő rendkívüli munkavégzéssel együtt számított munkaidő – meghaladja a 6 órát, a munkavállalónak legalább 20 perc munkaközi szünet jár. Fontos: pontosan 6 órás munkaidőnél ez a kötelezettség még nem áll fenn, csak ha a munkaidő ezt meghaladja. Ha a napi munkaidő a 9 órát is meghaladja (pl. hosszabb műszakban vagy egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén), a 20 perchez további 25 perc szünet társul, így a munkavállalónak összesen legalább 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani.
A 18 év alatti munkavállalókat (például a középiskolás diákmunkásokat) fokozott védelem illeti meg: 4,5 óránál hosszabb napi munkaidő esetén legalább 30 perc, 6 óránál hosszabb napi munkaidő esetén legalább 45 perc munkaközi szünet jár.
A munkaközi szünet nem adható ki a munkanap legelején vagy legvégén, tehát nem lehet vele korábban indulni vagy később kezdeni. A szünetet legalább 3, legfeljebb 6 óra munkavégzést követően kell kiadni. A főszabály szerint azonban a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, így erre az időre alapesetben munkabér sem jár.
Kivételek: Készenléti jellegű munkakörben – például biztonsági őri vagy egyes ügyeleti feladatoknál, ahol a munkavállaló munkaidejének nagy részében csupán rendelkezésre áll, a szünet is a munkaidő részének minősül. El lehet még térni a munkavállaló számára pozitív irányba kollektív szerződésben és egyéni megállapodással is.
Fontos különbség: a munkaközi szünet nem azonos a munkavédelmi vagy egészségügyi célú pihenőidőkkel (pl. képernyő előtti munkavégzésnél óránként járó 10 perc, vagy szélsőséges időjárás esetén az 5–10 perces pihenő) – ezek ugyanis beleszámítanak a munkaidőbe.
Sok a tévhit a fizetés nélküli szabadsággal kapcsolatban is. Erről a közelmúltban szemléztünk egy cikket.
Sokan úgy gondolnak a fizetés nélküli szabadságra, mint a rendes éves szabadság egyszerű meghosszabbítására – azzal az egyetlen különbséggel, hogy az adott időszakra nem jár munkabér. A valóságban azonban ez a jogi állapot komoly következményekkel jár a munkavállaló társadalombiztosítási jogviszonyára és a jövőbeli nyugdíjára nézve is, amivel sokan csak utólag szembesülnek.
Az első és legfontosabb szabály, hogy a fizetés nélküli szabadság első napjától kezdve szünetel a munkavállaló társadalombiztosítási (TB) jogviszonya. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató erre az időszakra nem fizet utána járulékot. Annak érdekében, hogy az érintett ne veszítse el az egészségügyi ellátásra való jogosultságát, saját magának kell megfizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ha ezt elmulasztja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) visszamenőleg, kamatokkal terhelve követelheti az összeget, az ellátás igénybevételekor pedig jogosulatlan igénybevétel miatt nehézségek adódhatnak.
A másik kevéssé ismert tényező a nyugdíjjogosultság alakulása. Mivel a fizetés nélküli szabadság ideje alatt nem történik nyugdíjjárulék-fizetés, ez az időszak nem számít be a nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati időbe. Ez különösen a nők kedvezményes, 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjazásánál lehet fájó pont, de az öregségi nyugdíj összegének kiszámításakor is hiányzó éveket jelenthet. (Kivételt képeznek ez alól a törvényileg biztosított esetek, mint például a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartama.)
