Tíz percet megspórolni jó érzés, de ez a megtakarítása önmagában még nem üzleti eredmény.
Ha száz embernél naponta tíz percet spórolunk meg, az napi 16,5 visszanyert munkaóra. Két teljes munkanapos kapacitás – minden nap. Ez az a pont, ahol a legtöbb AI-projekt elakad. A megtakarítás megvan papíron, de szétoszlik: valaki kicsit hamarabb ebédel, valaki kicsit később kapcsolja be a laptopját. A szervezet egésze nem profitál belőle.
Az automatizáció önmagában nem teremt stratégiai értéket. Az határozza meg, mit kezdünk azzal, ami felszabadul. A legtöbb szervezet ezt nem számolja el tudatosan. Az idő szétoszlik kisebb szünetekben, lassabb tempóban, elcsúszott határidőkben. A hatékonyságnövekedés nem jelenik meg a mérlegben. Azok a szervezetek, amelyek valóban profitálnak az automatizációból, három irányba fektetik vissza a felszabaduló kapacitást.
A legtöbb HR-csapat pontosan tudja, mit kellene csinálnia, és mégsem csinálja.
Nem azért, mert nem ért hozzá, hanem azért, mert a bérelszámolás, a belépési és kilépési adminisztráció kitölti a rendelkezésre álló kapacitást. A tehetséggondozásra, a kompetenciafejlesztésre, a megtartási programokra nem marad idő. Ez szisztematikus minta, nem egyedi jelenség. A rutinfeladatok kiszorítják azt a munkát, amely hosszú távon a legnagyobb értéket teremtené. Ha megkérdezzük a HR-munkatársakat, mit csinálnának több idővel, azonnal előkerülnek azok a programok, amelyek évek óta a fejükben élnek, és mégsem valósulnak meg soha.
Az automatizáció nem veszi el a HR munkáját, helyette visszaadja azt, ami az igazi feladata lenne.
Ugyanez érvényes a csapatvezetőkre: ha megkérdezed őket, mit csinálnának több idővel, a válasz szinte minden iparágban és cégnél ugyanaz: több figyelmet fordítanának az embereikre. Egyenként, valóban, nem csak meetingen.
Ehelyett riportokat készítenek, adatokat egyeztetnek, ismétlődő adminisztrációt végeznek – ahogy az előző cikkben is bemutattuk. Nem azért, mert ez a dolguk, hanem mert a rendszer erre kényszeríti őket.
A csapatvezetői szerep nem az adatkezelés. De ha a kapacitás mindig el van foglalva, az embermenedzsment háttérbe szorul, és ez a szervezet teljesítményén is megjelenik.
A harmadik irány kevésbé nyilvánvaló, de hosszú távon a legértékesebb.
Minden szervezetben vannak emberek, akik látják, hol lehetne automatizálni egy belső folyamatot, hogyan lehetne AI-t beépíteni egy meglévő munkamenetbe, milyen fejlesztések hoznának érdemi változást. Ezek az ötletek általában nem valósulnak meg – nem a szándék, hanem a kapacitás hiánya miatt.
Az innováció nem projekt, amelyet félévente össze lehet hívni. Ott keletkezik, ahol van tér a gondolkodásra. Ha ez a tér folyamatosan el van foglalva az operatív munkával, az ötletek is elmaradnak.
A felszabaduló idő alapértelmezetten nem fektetődik vissza sehova. Ez nem lustaság kérdése, hanem ez rendszer kérdése. Ha nincs eldöntve, hogy a visszanyert kapacitás hova megy, két héttel később senki nem emlékszik, hogy volt egyáltalán.
Ezért a technológiai döntés előtt van egy szervezeti döntés: mit kezdünk azzal, ami felszabadul?
A válasz általában ott van, ahol az emberek azonnal elsorolják, mit csinálnának másként, ha lenne rá idő. Eddig soha nem volt.
Sorozatunk következő részében azt járjuk körül, hol érdemes elkezdeni az automatizációt és miért nem ott, ahol a legtöbben keresik.
Cikksorozatot indítottunk, hogy elmondjuk: ha megfelelően használjuk, az AI segíthet a mindennapi munkavégzésben. Sorozatunk következő részében azt taglaljuk bővebben, hogy mit kezdjünk a felszabadult munkaórákkal. Ha Önt is érdekli, hogyan lehetne AI-megoldásokkal hatékonyabban fejleszteni a cégét, kérjen ajánlatot ERRE linkre kattintva.
