Az ügy még 2021-re vezethető vissza, amikor a GVH több szabálytalanságot is feltárt az eMAG működésében. Akkor 200 millió forintos büntetést szabtak ki, a vállalatok pedig összesen mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállaltak. Ennek egyik része egy közel 3 milliárd forintos program volt, amelynek célja a magyar vállalkozások online jelenlétének erősítése.
A versenyhatóság már 2023-ban is vizsgálta, hogyan haladnak ezek a vállalások, és akkor hiányosságokat talált. Emiatt az eMAG újabb 50 millió forintos bírságot kapott.
A most lezárt vizsgálat 2025 februárjában indult. A GVH szerint a cégek ezúttal sem mindenben teljesítették az előírt kötelezettségeket, több vállalást pedig nem a meghatározott tartalommal valósítottak meg.
A hatóság szerint emiatt a program nem segítette olyan mértékben a magyar vállalkozások online jelenlétét, ahogy azt eredetileg vállalták. Az eMAG-ot működtető cégek elismerték a mulasztásokat, és lemondtak a jogorvoslatról. A GVH Versenytanácsa ezért 225 millió forintos bírságot szabott ki. A webáruház ugyanakkor idén már egyszer bajba került. Januárban a magyar fogyasztók megtévesztése miatt 235 millió forintos bírságot szórtak ki rá, emlékeztet a vg.hu.
A versenyhatóság hangsúlyozta, hogy a cégeknek a saját vállalásaikat is pontosan, teljes körűen és határidőre kell végrehajtaniuk. Ha ez elmarad, vagy a teljesítést nem tudják megfelelően igazolni, újabb jelentős bírság jöhet.
A korábbi ügyekkel együtt így az eMAG üzemeltetőire az elmúlt években összesen 710 millió forint bírságot szabott ki a GVH.
Olvasd el ezt is!


