A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 22 helyszínen csaptak le egyidőben. A gépjárműpiacra épített bűnszervezet tagjai jól konstruált, „bukó cégekre” és „köztes cégekre” épített lánc működtetésével, 2,7 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. 

A számlagyárban érintett gazdasági társaságok szerepe, a legálisan folytatott gépjárműkereskedelmi tevékenység mellett - javarészt arra összpontosult, hogy - a vevő partnereiknek valós teljesítés nélküli, látszólagos belföldi beszerzéseket biztosítsanak, így jogosulatlanul teremtették meg számukra az adólevonási jogot. A szervezet vezetője Pest vármegye területéről irányította az illegális ügyleteket, a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait.

A bűnszervezet irányítóját és egy tagját a MERKUR bevetési egység fogta el. A házkutatásokat a NAV informatikus szakemberei és revizorai, valamint bankjegy- és kábítószerkereső kutyái segítették.  A pénzügyi nyomozók hat, összesen 659 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 50 millió forint értékben járműveket, 20 millió forint értékben készpénzt foglaltak le. A bűnbanda felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából több mint 100 pénzügyőr dolgozott, írja weboldalán a NAV.

A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A szervezet vezetőjét letartóztatta a bíróság. Az elkövetők bűnösségük megállapítása esetén akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak.