Csütörtökön és pénteken borongós, párás, ködös időre van kilátás, éjszaka az ország északi felén ónos eső is előfordulhat. Szombaton a legtöbb helyen csökken a felhőzet, majd vasárnaptól többfelé derült, napos, míg máshol borongós, párás időre lehet számítani utóbbi területeken hószállingózással, ónos szitálással, míg előbbi tájakon csapadék nélkül. Így összességében az előttünk álló egy hétben sehol nem várható számottevő mennyiségű csapadék.

A hőmérséklet péntek hajnalban még kevéssel fagypont alatt alakul, napközben azonban fagypont köré emelkedik, és éjszaka sem csökken tovább, szombaton pedig csaknem országszerte 0 - +3 fok közötti értékeket mérhetünk. Szombat este északkelet felől hidegbetörés kezdődik, és eleinte északkeleten, majd egyre nagyobb területen ismét -10 fok alá hűl a levegő éjszakánként, és a nappalok is fagyosak maradnak vasárnaptól. Így a hó csak átmenetileg és kis mértékben fog olvadni nagyobb területen pénteken és szombaton, de a legtöbb helyen nem tűnik el a hótakaró az újabb lehűlés előtt - írja előrejelzésében a Hungaromet.
 

A múlt hét elején évek óta nem tapasztalt téli időjárás köszöntött hazánkra. A hét első felében országszerte havazott, majd pénteken délnyugaton már ónos eső esett, míg máshol további havazás volt jellemző. Hétfőn este újabb csapadékzóna érte el hazánkat, és kedden előbb hó, majd az ország nyugati, délnyugati kétharmadán sokfelé ónos eső hullott, míg keleten, északkeleten tovább gyarapodott a hóréteg. Szerdán már országszerte ónos csapadék volt jellemző, többnyire gyenge szitálás formájában. Így az elmúlt tíz napban a déli és keleti országrészekben többfelé esett 20-35 mm, míg északon 10-20 mm, azonban a nyugati, északnyugati tájakon helyenként csak 3-5 mm-t mérhettünk. Ezzel a csapadékkal hazánk déli területein sokfelé csapadéktöbblet alakult ki a 30 napos csapadékösszegben a sokéves átlaghoz képest, míg az északi, északkeleti országrészben továbbra is hiány tapasztalható.
 

1

A repce és az őszi kalászosok a hó alatt nyugalmi állapotban vannak. A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog. Az Alföldön a mélyebb talajrétegek (30-40 cm alatt) továbbra is szárazak, tavaszig legalább a fölső egy méternek föl kellene töltődnie, hogy a következő nyáron legyen tartalék nedvesség a növények számára.
 

2