Lila mezőből szelfi-háttér

Látványosan nőtt a levendulafarmok hazai népszerűsége. Már több mint 250, közönség számára látogatható hazai és határon túli levendulást tartalma a Google-térkép, amit a a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének Gyógy- és Aromanövények Tanszéke frissít és folyamatosan bővít.

Ez a szám jól mutatja, hogy a levendula kilépett a kertészeti különlegességek köréből. A szezonális szedd magad akciók, levendulaszüretek, virágos szelfi-pontok, kézműves termékek és illóolajok ma már a vidéki turizmus kínálatában is helyet kapnak. Pannonhalmán például a levendulaszüret és a Gyógynövényhét is a kiemelt helyi programok között szerepel, a térség arculatában pedig a főapátság gyógynövényes hagyománya is fontos.

Bár a levendula hálás növény, a jövedelmező üzlet nem jön magától. A Magyar Tudományos Akadémia szegedi bizottságának korábbi tanulmánykötetében megjelent, „A levendulatermesztés ökonómiai kérdései” kiadvány kifejezetten arra figyelmeztet, hogy sokan piacismeret és gazdasági kalkuláció nélkül kezdik termeszteni.

A szerzők szerint Magyarországon nincs olyan kialakult levendula-felvásárlói kör, mint például Bulgáriában, ezért leadásra termelni csak előzetes értékesítési szerződéssel ajánlatos. De hogyan érdemes termeszteni?

Egy hektár számai

Pápa közelében működik az az egyhektáros ültetvény, amelynek adatai és modellszámításai adják az átlagosan elérhető hozam kalkulációját. A Lavandula angustifolia nagyjából 5 éves korára teljesedik ki, ekkor 20-26 liter illóolaj/hektár várható.

Az egy hektáron termesztett fajta a Budakalászi 80, és hektáronként 12 500 növényt telepítettek, ma hatéves az állomány. A negyedik évben a vállalkozás 3,5 tonna termést takarított be. Itt a bevételi számításokban a lepárlónak vagy szárítónak történő értékesítésnél 3 tonna/hektár hozammal számoltak, míg a szedd magad modellnél 2,4 t/ha szerepelt.

Mélyszántással, talajfelszín-egyengetéssel, boronálással és gyommentesítéssel készítették elő a területet, a szántás előtt 35 tonna szervestrágyát juttattak ki. A levendulát októberben kézzel ültették szabadgyökerű palántával, mert kedvezőbb költségű megoldásnak bizonyult, mint a földlabdás szaporítóanyag.

1
Árban nagy a szórás

 

Magyarországon a szárított levendula ára 5000-15 000 Ft/kg közt alakul. Lepárlónak vagy szárítónak történő értékesítésnél a kalkulált átlagár egymillió Ft/tonna, míg gépi betakarításnál a gyengébb minőség miatt 800 000 Ft/tonna körül mozog.

A szedd magad modellben az értékesítési átlagár 1300 Ft/kg. A mellékterméknél pedig 1000 Ft/kg átvételi árral számoltak 0,5 tonna/hektár mennyiség mellett.

Látszik az adatokból is, hogy a levendula ipari alapanyagként, szárított drogként, illóolajként vagy csokorként más és más eredményt ad. Egyre inkább a szárítás felé fordulnak a termesztők, mert nagyobb bevétel érhető el vele, és a felvásárlói igény is ebbe az irányba tolódik.

Elbukhat a télálló fajta is

Hazánkban a levendula jól alkalmazkodik, de a termőhely kiválasztása meghatározó. A növény napos, meleg fekvést, laza, jó vízáteresztő, meszes, inkább tápanyagszegény és köves talajt igényel. A kötött, agyagos földet homokkal és apró kaviccsal kell javítani.

Kifejezetten kockázatos a pangó víz, mert gyökérrothadást okozhat, ezért öntözött, vízállásos területre nem való. Ültetésre a kora tavasz vagy az ősz a legalkalmasabb. Két fő levendulafajtát, a keskenylevelű vagy francia levendulát (Lavandula angustifolia) és a hibrid lavandint (Lavandula x intermedia) érdemes itthon termeszteni. Mindkettő kiválóan bírja a hazai éghajlatot.

A francia vagy orvosi levendula alacsonyabb, 40-60 centiméteres bokrot nevel, júniusban virágzik, jó minőségű illóolaja kozmetikai, teás és gasztronómiai felhasználásra is alkalmas. Teljes méretét nagyjából 5 éves korára éri el, ekkor akár 20-26 liter illóolaj is várható hektáronként. A Lavandula x intermedia nagyobb, terebélyesebb, júliusban virágzó típus, intenzívebb, kámforosabb illattal.

Kora tavasszal vagy ősszel érdemes levendulát ültetni, legalább 50 cm tőtávolsággal, de szegélynövényként 30 cm is elegendő. Tavasszal könnyen szaporítható dugványozással. Az első évben rendszeres öntözést igényel, később jól tűri a szárazságot. Tömör, dús bokrait tavasszal és virágzás után vissza kell metszeni.

Ritkán jelennek meg rajta komoly kártevők, de levéltetvek, kabócák és meztelen csigák előfordulhatnak – főként a gyengébb, rosszul szellőző vagy túl nedves állományban. A védekezés alapjai: jó termőhely, szellős ültetés, gyommentesen tartott sorköz.

Azoknál a gazdaságoknál kerülhet előnybe a levendula a közeljövőben, amelyek a klasszikus alapanyag-termelés mellé saját arculatot, feldolgozott terméket és látogatható birtokot építenek. A növény bírja a hazai szárazabb időszakokat, a virágzó ültetvény komoly turisztikai vonzerő. Lilában pompázó soraiból így több csatornán értékesíthető agrártermék lehet.

2