Az Aldi húzása csak reklámfogás

Mindenki üdvözölte és az agrárkamara is lelkesen fogadta, hogy néhány hete az Aldi kijelentette, csak magyar friss húst fog árulni az üzleteiben. Erről is megvan a véleménye Lázár Jánosnak, ugyanis szerinte mindez csak reklámfogás. „Ezek a PR-megállapodások nem tudják megoldani azt a – nemzeti érdek érvényesülése szempontjából – hátrányos helyzetet, hogy magyar kézben és domináns pozícióban lévő élelmiszer diszkontlánc még 30 évvel a rendszerváltás után sincs Magyarországon."

Patriotizmus mindenek felett

Azt is tudja, hogy az említett külföldi láncok korlátozásával a magyar fogyasztók között nem lesz népszerű, hiszen szeretik ezeket. „Ezzel a patrióta politikával szemben persze könnyű populista szólamokat hangoztatni, népszerűsködni, hiszen az emberek többsége kedveli ezeket a külföldi láncokat, mert úgy érzik, nagy választékot és kedvező árakat kapnak tőlük. Itt tehát van dolgunk: fontos, hogy az emberek megértsék, a patrióta élelmiszeripari fordulat nem azt eredményezi majd, hogy eltűnik a választék és drágább lesz az élelmiszer. Sőt!

Vegyük meg a multikat!

Szeptember elején robbant a hír, hogy a kilencedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel tulajdont szerzett az Auchan magyarországi leányvállalatában. Erről is megvan a kormánybiztos véleménye, sőt tovább is megy: „Ami Jellinek Dániel úr vagy bármelyik magyar szereplő terjeszkedését illeti a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmében, az nemcsak, hogy üdvözlendő és támogatandó, hanem kérdésként is felmerül, hogy miért nem korábban és miért nem nagyobb mértékben tette?"