Fotó: Shutterstock
Megkérdezték a kis cégeket, mi a legnagyobb gondjuk, megmondták
2022-04-28
Főleg a kisebb hazai cégek panaszkodnak arra, hogy igencsak érzik az elszálló infláció kedvezőtlen hatásait.
Négyszáz, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti hazai cég döntéshozóinak megkérdezésével készítette legújabb, az első negyedévre vonatkozó bizalmi indexét a K&H. Eszerint a mutató 11 pontról 5 pontra csökkent az év első 3 hónapjában. Az érték ugyan még mindig a pozitív skálán áll, azonban 4 éve nem volt ilyen alacsony – számolt be róla a bank.
Az index visszaesésének hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak esetleges hosszú távú hatásait – vélekedtek a K&H szakértői.
Ez alapján tehát feltételezhető, hogy a közelmúltban a háború okozta gazdasági nehézségeket még nem tükrözi az index legutóbb mért értéke.
A pénzintézet felmérése alapján az index csökkenésének négy oka lehet:
Néhány nappal ezelőtt EBBEN a cikkünkben írtunk arról, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is készített a közelmúltban egy felmérést, mintegy 400 cég megkérdezésével. Az a kutatás rávilágít, hogy problémák jelentkeztek a - jelen esetben építőipari - cégek megrendeléseinek teljesítésében a megfelelő számú és szakértelmű szakmunkások hiánya miatt.
A szakemberhiány ugyan a magyar gazdaság több ágazatában is jelen van, az építőiparban azonban olyan mértékben, hogy akár 100 ezer új ember számára is munkát tudna biztosítani a szektor.
A szektorban ugyanakkor a munkaerő megtartása is kihívások elé állítja a cégeket: felerősödött ugyanis a keletről nyugatra irányuló munkaerő-áramlás, így már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, tehát ma már a szakmunkások bérének emelésével is számolnia kell a cégeknek – nyilatkozta korábban Koji László, a BKIK alelnöke és az ÉVOSZ elnöke.