Fotó: Shutterstock
Csúnya bírságot kaphatsz, ha a házadnál nem figyelsz erre az apróságra!
2023-09-08
Például a postások, a mentők, a tűzoltók és a rendőrök miatt is fontos, hogy kint legyenek a házszámok az épületeken, hiszen gyakran csak azok alapján tudnak tájékozódni. Azonban nemcsak a meglétük lényeges, hanem az olvashatóságuk is. Ráadásul jelentős összegre bírságolhatók, akinek nincs ott a szám az otthonukon.
Az épületek falán lévő jól látható és olvasható számok elsősorban a mentőknek, a tűzoltóknak, a rendőröknek és a postásoknak segítenek a gyors tájékozódásban. A házszámok felrakása az ingatlantulajdonosok kötelezettsége a szabályok értelmében.
Az épületen a tulajdonos feladata, hogy feltűntesse a házszámot. A tábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről és pótlásáról is az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni. A házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a házszámtáblát az ingatlanon bárhol, az utcáról látható helyen kell elhelyezni
- idézi a székesfehérvári önkormányzat házszámtáblákkal kapcsolatos közleményét a Feol.
Ha a bírságoknál járunk: emelkedtek a gyorshajtásért és az egyéb közlekedési szabálysértésekért kiszabható pénzbírságok Magyarországon szeptember elsejével. A rendelet alapján, aki 50-es vagy az alatti sebességkorlátozásnál
Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 km/h között van meghatározva, a legalsó, 39 500 forintos sáv a 15-30 km/h-s túllépésért jár, a legfelső 390 ezres pedig ha legalább 105-tel többel ment az illető.
Ha a megengedett legnagyobb sebesség 100 km/h felett van megszabva, 20-35 km/h-s túllépésnél 39 ezer forintos csekk várhat a gyorshajtóra. 110-zel a megengedett tartomány fölött pedig 390 ezres.
65 ezer forintra pedig azokat büntethetik, akik vasúti átjáróba hajtanak a tilos jelzés ellenére. Egyéb behajtási tilalmak megszegése 39 ezerbe kerül.
Ugyancsak 65 ezerrel sújtható az, aki megszegi a kötelező haladási irányt. A leállósávon való haladás pedig 130 ezer forint bírságot vonhat maga után.
Mindemellett, ha a sofőr véralkoholszintje 0,30 gramm/liter alatt marad, vagy a levegőalkohol-koncentrációja kevesebb mint 0,15 milligramm/liter, akkor 39 ezer forintra bírságolható. Ennél nagyobb értékeknél 130 ezerre rúg a büntetés.