Az osztrák kriptovaluta kereskedelmi platform, a Bitpanda jelentős, 263 millió dolláros befektetéshez jutott, így piaci értéke meghaladta a 4,1 milliárd dollárt.


Az első unikornis

A 2014-ben alapított Bitpanda bécsi székhelyű brókercég, amelynek platformján a befektetők kriptovalutákkal és nemesfémekkel kereskedhetnek. A vállalat öt hónapon belül a második százmilliós befektetését könyvelhette el, így piaci értéke már 4,1 milliárd dollárra tehető. A legutóbbi tőkebevonás márciusban történt (170 millió dollár), amelynek révén a cég Ausztria első unikornisává vált (= a startup értéke elérte az egymilliárd dollárt). A felértékelődésnek köszönhetően a három társalapító vagyona is karcolgatja a milliárd dolláros határt, ők továbbra is 50 százalék körüli részesedéssel rendelkeznek a cégben. Eric Demuth és Paul Klanschek vagyona 800, míg Christian Trummer-é (kicsit lemaradva) 400 millió dollárra tehető.

Nagyratörő tervek

A társalapítók elmondták, hogy az új forrásokat agresszív terjeszkedésre fogják használni, így hamarosan Franciaországba és Spanyolországba is begyűrűzik a cég. Továbbá a saját white label terméküket is népszerűsíteni szeretnék (Bitpanda White Label), amely bankoknak és fintech vállalatoknak segít kiterjeszteni szolgáltatásaikat kriptovaluták és egyéb kereskedelmi eszközök területeire. A white label üzleti modell lényege az, hogy egy cég megalkot egy profi terméket, technológiát, amelyet aztán elad egy másik vállalatnak. Ez a vállalat saját márkájával "díszítve" szabadon használhatja a technológiát.

Az alapítók terve között szerepel az is, hogy hagyományos részvénykereskedelemmel is bővítik a platformot. Hozzátették, nem egy szuperalkalmazást akarnak létrehozni, hanem egy olyan platformot, amelyet minden vállalat könnyedén használhat a befektetési termékeihez.

Könyörtelen menetelés

A befektetők Bitpandába vetett bizalma egyáltalán nem alaptalan. A startup az elmúlt öt évben nyereségesen működött, és eddig összesen nagyjából 546 millió kockázati tőkéhez jutott. A platform hárommillió felhasználót számlál, de a cég tájékoztatása szerint reális, hogy a következő évben hatszorosára nőjön a bázis. A vezetők hozzátették, hogy idén év végére 4-500 millió dolláros bevételre számítanak, amely hétszerese lenne a tavalyi eredménynek.

Az aktuális finanszírozási kört Peter Thiel milliárdos üzletember kockázatitőke-befektető vállalata, a Valar Ventures vezette.