vasárnap, 2026. október 18.

egészség

Image
Innováció
Ugyan tavasszal virágzik, ősszel sem kell lemondanunk a fekete bodzáról, ugyanis a bogyójából is nagyon sok finomság készíthető például bor, szörp, lekvár. Viszont legyünk vele nagyon óvatosak, mert…
Image
Fogyasztóvédelem
Egy francia kutatás szerint minél többször nyitjuk ki ugyanazt a PET-palackot, annál több mikroműanyag található benne és kerülhet bele a szervezetünkbe. Az is kiderült, hogy a laborban gyártó által…
Image
Innováció
„Május végén és június közepén nagy esők, majd lehűlés volt, ami kedvezett a darazsak fejlődésének. A több hete tartó kánikula miatt pedig ez csak fokozódott, így elmondhatjuk, hogy egy hónappal…
Image
A Stanford Egyetem tudósai egy friss kutatásban különböző molekulákat követtek nyomon 25 és 75 év közötti embereknél, és két, az életkorral összefüggő jelentős változást figyeltek meg előbb 44, aztán…
Image
Egy friss brit kutatás szerint a 15–24 évesek 45 százalékának van mentális egészségügyi problémája. Még a gazdag országok is kevés pénzt költenek ezeknek a bajoknak a kezelésére. Több országban…
Image
Munka
A boldog munkavállaló az üzleti siker alapja egy kínai kiskereskedelmi lánc vezetője szerint. Nála aki nem érzi magát boldognak, extra szabadságra mehet, akár évi 10 napra. Az utóbbi években a…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök