Világszerte az Európai Unió térségében fogyasztják a legtöbb alkoholt, és ugyanitt az ezzel összefüggő rákos megbetegedések vezető haláloknak számítanak. Az alkohol 2020-ban több mint 111 ezer új rákos megbetegedést eredményezett az EU-n belül, a többi között végbélrákot, mellrákot és szájüregi rákot - olvasható a jelentésben, amelyben kiemelik azt is, hogy az alkoholtermékek megadóztatása, az alkoholhoz való hozzáférés korlátozása és a forgalmazással kapcsolatos tilalmak népességi szinten is csökkentik az alkoholfogyasztást, ráadásul mérsékli a rák jelentette terheket is.
Gundo Weiler, a WHO európai irodájának megelőzésért felelős vezetője rámutatott arra, hogy az EU tagországai az egyébként megelőzhető megbetegedések formájában túl magas árat fizetnek az alkoholért, amely tönkreteszi a családokat is és milliárdokat vesz ki az adófizetők zsebéből. A WHO európai régiója nem engedheti meg magának azt az illúziót, amely szerint az alkoholfogyasztás veszélytelen" - jelentette ki.
Úgy tűnik az alkoholfogyasztási trend sem jó irányba fordult. A 25 ezer főt megkérdező, az ISWR szeszipari piackutató által készített kutatás szerint a Z generáció azon tagjai közül, akik már jogszerűen fogyaszthatnak alkoholt, 73 százalék ivott szeszes italt az elmúlt fél évben, míg két éve ez az adat még csak 66 százalék volt. A 7 százalékpontos növekedés valamennyi generációt tekintve a legnagyobb mértékű volt.
Az alkoholfogyasztás azonban a jelenleg 28 és 43 év közötti millenniumi generációban volt a legjellemzőbb, ahol az utóbbi hat hónapban 83 százalék ivott, szemben a két évvel ezelőtti 79 százalékkal.
A 33–59 közötti X generációban 77-ről 79-re nőtt az arány, míg a boomereknél (hatvan év felett) 73-ról 72 százalékra csökkent - írtuk júliusban.
Olvasd el ezt is!


