Hazánkban először készült olyan átfogó, országos vizsgálat, ami 11 év hazai betegadatainak elemzésével készült. A kutatási eredmények közelebb vihetnek a szív-érrendszeri betegségek, a krónikus vesebetegség és a 2-es típusú cukorbetegség összefüggéseinek megértéséhez és ezen keresztül az egyik legnagyobb egészségügyi kihívás kezeléséhez. Mindhárom betegség kialakulásában fontos szerepe van az elhízásnak, a túlsúlynak.
Az adatok megerősítik, hogy nem különálló, hanem egymással szorosan összefüggő kóros állapotokról van szó, amit a nemzetközi szakirodalom kardiovaszkuláris–vese–metabolikus szindrómaként (CKM-szindróma) definiál. A kórfolyamat kiváltója pedig az egészségtelen életmód: dohányzás, mozgásszegénység, energia és szénhidrátdús táplálkozás, alváshiány, stressz.
A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a megfigyelés kezdetekor mindhárom vizsgált betegségben már szenvedők felének túlélése nem érte el az öt évet sem.
További sokkoló adatok között említették, hogy egy 52 éves férfi, diabéteszes, koszorúér beteg halálozási kockázata a négyszerese egy 30 éves nőéhez képest. De az is elhangzott, hogy egy 52 éves férfi, akinek pedig mindhárom betegsége van, annak a halálozási kockázata hétszerese egy harmincéves diabéteszes nőéhez képest - írja az Economx.
A túlsúlyos betegek száma 5,5 millióra tehető, szakemberek szerint az elhízás betegség, méghozzá halálos betegség. Mindnyájan ezen a sínen vagyunk rajta, és ezt a vonatot kellene megállítani, vagyis elsődleges cél a túlsúly lefaragása – mondta Vokó Zoltán, a Semmelweis Egyetem egészségügyi technológiaiértékelő és elemzési központjának az igazgatója.
A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása, hogy a CKM-szindróma súlyosbodó vagyis progresszív típusú megbetegedés.
A kutatás kezdetén csak egy betegségben szenvedő páciensek jelentős részénél ugyanis a vizsgálati időszak alatt megjelentek további társbetegségek is.
Például a cukorbetegek 18,8 százalékánál alakult ki szív- és érrendszeri megbetegedés, míg a kezdetben szív- és érrendszeri megbetegedéssel diagnosztizáltak 8,6 százalékánál alakult ki cukorbetegség. A krónikus vesebetegek 13,4 százalékánál alakult ki szívbetegség, és 4 százalékuknál cukorbetegség is.
Összességében a betegek több mint 60 százalékánál alakult ki újonnan valamely vizsgált krónikus betegség, hívták fel a figyelmet a kutatók.
Olvasd el ezt is!


