A vásárlói magatartás alapvetően megváltozott: míg korábban 3-5 lakás megtekintése után döntést hoztak a vevők, ma már átlagosan 15-30 ingatlant is megnéznek a döntés előtt. A fókuszban az energetikai besorolás áll, hiszen egy korszerűtlen ingatlannál a felújítási költségek akár 10-20 millió forintra is rúghatnak, amit a vevők azonnal érvényesíteni akarnak a vételárban.

„A fővárosban a korábbi 'minden elkel' szemlélet végleg érvényét vesztette. A reális árazás vált a sikeres adásvételek elsődleges zálogává: míg a megfelelően beárazott, jó állapotú otthonok kifejezetten gyorsan vevőre találnak, a túlárazott ingatlanok iránt teljesen elenyészett az érdeklődés. Budapest az ország egyik legdinamikusabb piaca maradt, de az ügyfelek sokkal megfontoltabbak” – idézi Varga Dezső, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetőjének szavait az Economx

A fővárosi adásvételeknél az átlagos eladási ár elérte a 68,6 millió forintot. A keresletet elsősorban az első lakásukat vásárlók dominálták, élve a támogatott hitelkonstrukciók (pl. Otthon Start) adta lehetőségekkel, míg a tisztán befektetési célú vásárlások aránya mérséklődött. A legnépszerűbb szegmensnek a 40-80 millió forint közötti, 40-60 négyzetméteres, jó elosztású és azonnal költözhető vagy felújítást nem igénylő lakások bizonyultak. 

A reális árazás az eladások kulcsa. A túlárazott ingatlanok hosszú időre beragadhatnak a kínálatba, míg a jó áron meghirdetett otthonok gyorsan gazdára találnak. Érdemes kihasználni a bővülő kínálatot és a támogatott hitelkonstrukciókat (pl. Otthon Start), kiemelt figyelmet fordítva az ingatlan energetikai állapotára és a fenntartási költségekre. A hangsúly a jó kiadhatóságú, alacsony rezsijű, modern szegmensekre, valamint a fejlődő kistérségekre és az új építésű beruházásokra helyeződik. 

1
Nyílik az olló a tégla és a panelárak között

A Duna House friss összesítése szerint a panelek négyzetméterára februárban tetőzött, azóta hónapról hónapra mérséklődik, és júliusra az év eleje óta nem látott mélypontra került. Eközben a téglaépítésű lakások ára stabilan emelkedett, júliusban pedig az idei legmagasabb szintet érte el.

Tavasszal még csak 11 százalék volt a két ingatlantípus közötti különbség, vagyis akkor kerültek egymáshoz a legközelebb. Júliusra azonban újra közel 21 százalékra nyílt az olló. A teljes budapesti használtlakás-piac közben alig változott: tavaszról nyárra mintegy 1 százalékkal még emelkedett is az átlagos négyzetméterár.

Ennek egyik oka, hogy a piac mintegy négyötödét a téglalakások adják, így azok drágulása ellensúlyozza a kisebb panelszegmens visszaesését. A Duna House szerint emellett a panelpiacot erősebben érinti a kereslet óvatosabbá válása, különösen az első lakásvásárlók és befektetők körében.

2