Demonstrációt szerveznek a libatenyésztők
Fotó: Shutterstock

A kakaskodás után utcára vonulnak a libatenyésztők

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a hazai víziszárnyas-ágazatban. Míg a hónap elején a kacsa- és lúdszövetség tisztújító közgyűlésének körülményei vertek fel nagy port a szakma szereplőinek körében, a termelők egy csoportja most demonstrációra készül, írja a Magyar Nemzet.


Félpályás útlezárásra és termelői fórummal egybekötött demonstrációra készülnek a kacsa- és libatartó gazdák. Az emelkedő költségek és a madárinfluenza immár harmadik hulláma ­miatt bajba került termelők ma Kiskunmajsán gyűlnek össze. A helyszínre hívták Nagy István agrárminisztert, de várják a térség országgyűlési képviselőjét és Kiskunmajsa polgármesterét, valamint a Baromfi Terméktanács vezetését is. Erről Szabó Bálint, a két ágazati szövetség vitatott körülmények között megválasztott új elnöke beszélt.

A demonstráció nem valaki ellen szól, hanem valamiért: az ágazat megmentésére tett kísérlet – fogalmazott. Szavai szerint az ágazat hosszú távú kilátásai jók, utalva ezzel arra, hogy Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára nemrég bejelentette: újabb állatjóléti támogatást kaphatnak a hazai baromfitartók, a várhatóan októberben megnyíló konstrukció keretében évente akár 13 milliárd forint is eljuthat a gazdálkodókhoz.

A hosszú távú jövő tehát úgy néz ki, hogy biztosított, de ez nem oldja meg a jelenlegi helyzetet.

A szegedi jogász személye ugyanakkor továbbra is megosztja a víziszárnyas-ágazatot. A május 4-én Kiskunfélegyházán tartott, botrányba fulladt közgyűlés eredményeit a Baromfi Terméktanács azóta is vitatja, a tisztújítást illegitimnek tartja. Az ülésen kialakult éles szóváltások és sokak szerint a két szövetséghez méltatlan hangnem miatt a tagság jó része még azelőtt távozott, hogy sor került volna a tisztújításra. Azok viszont, akik a teremben maradtak, megválasztották az új elnökséget, élén Szabó Bálint szegedi jogásszal. Ő volt az, aki a februárban Mélykúton tartott termelői tüntetést megszervezte, bár akkor még az ágazaton kívüli szereplőként, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjeként tette mindezt, írja a lap.

Ne hagyd ki!