Az Isten ege alatt, bemutatjuk az Örökös Pásztort

Szőnyi Imre juhászt két évvel ezelőtt hatalmas dicsőség érte, ugyanis a „Hortobágy Örökös Pásztorává” választották a Szent György-napi – április 23-i – kihajtás alkalmából. Az idén százéves férfi Magyarország legidősebb örökös pásztora, húsz éve már a nádudvari református idősek otthona lakója és remek egészségnek örvend. Olyannyira, hogy hetente kétszer segédmotorra pattan, és irány a városi piac! Senki nem mondaná meg róla, hogy 1924. március 8-án született.

„Az első gyerekkori emlékem 5-6 éves koromhoz kötődik, amikor már édesapám tanított a kosbárányt foggal herélni. Ezek a jószágok voltak a medelikek, amiket hároméves korukban ürüként úgy kapkodtak el a hentesek, mint a cukrot. Eleinte persze undorodtam a herélés véres látványától, de édesapám egyre csak bátorított: ha juhász akarsz lenni, ezt is meg kell tanulnod!” – kutat a lassan évszázados emlékképek között a nádudvari származású férfi, aki szinte minden apró részletre emlékszik, de a gyermekkora, illetve a háborús időszak okozta sebek voltak a legmeghatározóbb történések az életében. Ugyanis kisfiúként már megtanulta, mi a kétkezi munka, ezért felnőtt férfiként sem fordított hátat a nehéz fizikai munkának. Imre bácsi a köselyszegi tanyán született, hatan voltak testvérek, három lány és ugyanennyi fiú, az iskola, ahová járt, nyolc kilométerre volt az otthonuktól. A gyerekek segítettek otthon, amiben csak tudtak: etették az állatokat, libát legeltettek (mint a mesében) és ha kellett, akkor bográcsot takarítottak, vagy éppen elmosogattak.

Egyedül a pusztában

„Kijártam három osztályt, de az öregem úgy gondolta, sokkal több hasznomat veszi, ha odahaza besegítek neki, így kivett az iskolából. Addig télen iskolába jártam, március elején pedig irány a hortobágyi puszta! Akkoriban hat osztályt jártak a diákok, de bizton állítom, az többet ért, mint most egy érettségi; legalábbis abból a szempontból, amire megtanítottak bent az iskolában, mi tiszteltük a tanító urat. Az én időmben minden gyerek rettegte a körmöst, a tenyerest és a „hatfenekest” – mondta kaján mosollyal az arcán Imre bácsi, aki kilencéves korától tavasztól egészen őszig dolgozott. Édesapja először harminc, majd száz birkát bízott rá, az állatokat egész nyáron egyedül legeltette a pusztában. Mindezt 14 évesen. Hetente egyszer mentek ki hozzá, akkor vittek neki „kommenciót”, szalonnát, lebbencset, hagymát, fokhagymát, kemencében sült kenyeret stb.

„Amikor az apám megérkezett a „kommencióval”, nem az volt ám az első kérdése, hogy „Kisfiam, hogy vagy?”, hanem, hogy „A nyájat hadd lássam!”. Megtanultam a sánta és a rühös birkákat kezelni. Amelyik jószág kínjában az eget nézte, arról apám rögtön látta, hogy szerencsétlent a rüh kínozza. Az erős viszketéstől pedig valósággal lerágta magáról a gyapjút a nyomorult. Amikor az anyajuhok ellettek, talpon kellett lenni, a nagyobbacska bárányok nagyon aranyosak voltak. Hevertem a tiszta szalmán, ők pedig mellém feküdtek, volt olyan is, amelyik rám hajtotta a fejecskéjét” – emlékezett vissza Imre bácsi. Hozzáfűzte, akkor volt „baj”, amikor újra ellett valamelyik anya, neki menni kellett segíteni, de az 1-2 napos bárányok nem akarták engedni; szerettek az emberhez bújni, nem idegenkedtek tőle. „A kényszer odakint, a jó Isten ege alatt persze nagy úr, ezért elkészítettem mindent magamnak, már ha volt hozzávaló. Sütöttem tojást, pirított lebbencslevest főztem, de az sem volt ritka, hogy a sokak által ismert és szeretett hajdúsági ételt, a slambucot csináltam meg vacsorára” – mesélte Szőnyi Imre.

Kisbojtár lett

Nem sokkal később kisbojtárnak szegődött egy számadóhoz, nála tanyagazda feladatokat kapott. Édesapja számadóként – 1933-ban – önálló gazdálkodásba kezdett a Laposszegben, ahol 33 hold földjükhöz béreltek még 70-et, fele szántó, fele legelő volt. Az önálló élet, meg az ötszáz saját birka a világháborúig tartott: a németek elhajtották a birkákat, az oroszok megették a baromfit és a malacokat, a lovakat pedig elvitték.

Aztán jött a TSZ-világ, amijük maradt, az „ha nem is önként és dalolva”, de oda ment. Édesapját kuláknak nyilvánították, öt évig nem vághatott hízót, az összes maradék földjüket elvették. „Kínunkban néha még poénkodtunk is az öregemmel azon, hogy a vasárnapi húslevesből neki kevesebb jár, elvégre ő a kulák, bezzeg mi annyit ehettünk volna, amennyi csak belénk fért” – mondta és közben ujjaival a zsebkendőjét morzsolgatta.

Vittek mindent... 

A háborús emlékek különösen mély nyomot hagytak a Szőnyi-család lelkében. „Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor menekülnünk kellett, vittük magunkkal, amit elbírtunk, és csak reménykedtünk benne, hogy életben maradunk. A németek a hortobágyi Kilenclyukú hídon álltak, és golyószóróval megsorozták azt, akit csak tudtak. Szó szerint hullottak az emberek, rengeteg volt a halott, és nem sokba telt, hogy agyonlőjenek minket is” – fogalmazott vendéglátónk.

A háborút követően az idén százéves Szőnyi Imre 1949-ben megnősült, elvette Mészáros Emmát. Elmondása szerint a kedvese szülei és az ő édesanyja ismerték egymást, együtt gyerekeskedtek, így mondhatni, a szülők hozták őket össze, házasságukból két lány és egy fiú született. „A házasságomat követően a termelőszövetkezetben juhászként kezdtem el dolgozni, de abból nem igazán tudtam megélni, így elmentem melósnak. Majd ismét feltörtek az emlékek, nem tudtam elengedni a pusztai életet és az állatokat, így 1977-ben Veszprém mellett ismét juhászként tevékenykedtem, ameddig csak tudtam, most pedig itt lakom Nádudvaron egy idősek otthonában, ahol nagyon szeretek lenni. Mindenkit ismerek, hiszen hetente többször kijárok a piacra, boltba megyek, még így, százévesen sem hagyom el magam – jegyezte meg, mielőtt megosztotta volna velünk a hosszú élet titkát.

A hosszú élet titka 

„Soha nem gondoltam, hogy elérem ezt a magas kort. Itt is vannak olyanok, akik kérdezik tőlem, mit csinálok, én meg mindig azt hajtom, hogy magam sem tudom. Sosem érdekelt, hogy mi történt tegnap, vagy az, hogy mi lesz holnap, mindig a mának élő típus voltam. Nem kell idegeskedni, mindig úgy voltam vele, ha probléma adódik, az úgyis megoldódik. A mai napig fogyasztok mangalicaszalonnát, kolbászt és sonkát, a hagyományos ízeket szeretem. Úgy vélem, ezek sokkal egészségesebbek, mint a mai ételek. Nem fogyasztok margarint, és feldolgozott élelmiszereket sem, engem bizony nem lehet meggyőzni arról, hogy ezek jók és egészségesek – tette hozzá. Imre bácsi már az ajtóban állva azt is elárulta, hogy több káros szenvedélye van: nagyon szereti a cukrot, imádja az édességeket, és a nőkből is mindig az édeset szerette!

Megjelent a HaszonAgrár magazin májusi számában.