Április végéig maradnak az árstopok
Fotó: Shutterstock

Betáraztál belőlük? Bő négy hónapig maradnak az árstopok

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot. A döntésről az Agrárminisztérium adott ki közleményt.


Nagy István úgy fogalmazott: az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerárstopot. A minisztérium tájékoztatása szerint a politikuskiemelte: az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amelyekhez olcsóbban jutnak hozzá.

Az AKI piaci árinformációs rendszer adatai szerint az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest. A legnagyobb, 81 százalékos növekedés a 2,8 százalékos UHT tej esetében figyelhető meg, a többi ársapkás termék esetében is 25 százaléknál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27 százalékkal, napraforgó étolajból 44 százalékkal, csirkemellből 34 százalékkal, csont nélküli sertéscombból 46 százalékkal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában.

A mennyiségi növekedés oka lehet az is, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből, a miniszter ugyanakkor a felhalmozás helyett a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet

A közlemény szerint Nagy István kifejtette: az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi is az árstopok, az árusítási kötelezettség és a kötelező tájékoztatás betartását.


Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével fogják meghozni - idézték a közleményben Nagy Istvánt.


Ne hagyd ki!