A Diófa Alapkezelő kizárólag az eredményes befeketések után számít fel költséget az ügyfeleinek
Fotó: GettyImages

Az infláció olyan, mint a kártevők (x)

A Diófa Alapkezelő „sikerdíj” alapú működésének köszönhetően kizárólag az eredményes befeketések után számít fel költséget az ügyfél számára, ezt pedig a befektetéseik hozama alapján kalkulálja ki.


Pozsgai Gáborral, a Diófa Alapkezelő értékesítési igazgatósági tanácsadójával beszélgettünk

HA: Mitől prémium egy vagyonkezelés?

Pozsgai Gábor.: A Diófa Prémium Vagyonkezelés ügyfelei már viszonylag kisebb befektetett összeg esetén is személyi bankárt kapnak, aki dedikáltan kezeli portfóliójukat és személyesen is bármikor elérhető. Ugyancsak a vagyonkezelés prémium jellegét erősíti, hogy nálunk az ügyfeleink hozzájuthatnak olyan, – eredetileg intézményi ügyfelek részére kibocsátott – zártkörű ingatlanalapokhoz, melyek hozampotenciálja jellemzően 10% feletti, árfolyam volatilitása pedig meglehetősen alacsony. A Diófánál az ügyfélélményt javítja a most bevezetendő mobil-applikációnk és webes platformunk is, aminek segítségével mind az Android-os, mind az iOS-es operációs rendszert használó mobil eszközökkel rendelkező ügyfeleink bármikor képesek követni, hogy aktuálisan, hogy áll a portfóliójuk, milyen hozamot értünk el számukra az elmúlt időszakban.

Mi diszkrecionálisan kezeljük az ügyfelek portfólióját, ami azt jelenti, hogy az ügyfél rábízza a vagyonát a vagyonkezelőre, aki rendszeres időnként beszámol neki az elért teljesítményről, de egyenként az egyes ügyletekhez nem kér külön felhatalmazást.

Mi a belépő összeg ebben a konstrukcióban?

P.G.: Nem nagy a különbség a két kategória között, de 30 millió forint felett már elérhetők azok az exkluzívabb, zártkörű alapok, amelyeknek a hozampotenciálja kifejezetten attraktív. Jelentősen kisebb volumenű befektetéseknél ez nem elérhető. Az átlagos ügyfélvagyon jelenleg 45 millió forint a Diófánál.

Nem olyan egyszerű most jó reálhozamokat hozni a magas infláció miatt…

P.G.: Nagyon nehéz lett volna elkerülni az inflációval kapcsolatos aggasztó híreket; a mi ügyfeleink teljesen tisztában vannak ezzel a folyamattal, és azt is tudják, hogy az ő vagyonukra jelentős negatív hatást gyakorolhat a pénzromlás, ha azt egyszerűen csak a számlán hagyják. Az egyik fő üzenetünk számukra is az inflációval kapcsolatos. Ahogy egy kártevő megeszi a terményt, ugyanúgy az infláció is megeszi a vagyont. Ez ellen pedig védekezni kell. A védekezés egyik legjobb módja, ha vagyonát olyan szakemberekre bízza, akik tudják, hogy az inflációt hogyan lehet kivédeni, milyen eszközökbe érdemes a pénzt fektetni, hogy még ilyen környezetben is reálhozamot tudjunk elérni.

Ne hagyd ki!