Indul a pályázat a falusi kisboltok támogatására
Fotó: Shutterstock

Így juthatnak állami támogatáshoz a falusi kisboltok

Csütörtöktől pályázhatnak a falusi kisboltok működési költségeik támogatására, mutatjuk a tudnivalókat.


A működési támogatásra minden üzlettulajdonos pályázhat, aki 2000 fő alatti településen működtet olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek. Üzletenként 1 millió és 3 millió forint közötti az elnyerhető támogatás mértéke, amely egyszeri, egyösszegű, 100 százalékban előfinanszírozott, vissza nem térítendő, önerőt nem igényel.

A pályázat keretében elszámolhatók a működéssel összefüggő költségek, például az üzletben foglalkoztatott munkabére, a munkáltatói közterhek, a bérleti díj és a rezsiköltségek is. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerén keresztül lehet benyújtani január 12-én, csütörtökön 10 órától január 31-ig.


A Miniszterelnökség közleménye szerint a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem hagyja magukra a falvakat. A kistelepüléseken szükség van minden olyan közszolgáltatás és piaci szolgáltatás megerősítésére, amelyek a falvakban élők életminőségének folyamatos javulását eredményezik. A pályázat keretösszege a korábbi hírek szerint 8 milliárd forint.


Ne hagyd ki!