Jelentősebb lehűlésre van esély pár nap múlva
Fotó: Shutterstock

Meddig tarthat ki az enyhe időjárás? Mutatjuk!

Megérkezett a legfrissebb, hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés. Mutatjuk, mikor van esély jelentős lehűlés Magyarországon!


Marad az enyhe, párás idő

A folytatásban sem változik számottevően időjárásunk. Ma egy hidegfront vonul át fölöttünk, melynek hatására többfelé valószínű kisebb eső, de ennek mennyisége legfeljebb az 1-2 mm-t éri el. Holnaptól ismét anticiklon alakítja időjárásunkat. Pénteken még sokfelé számíthatunk több-kevesebb fátyolos napsütésre, majd szombattól ismét egyre több helyen marad meg napközben is tartósan az éjszakánként képződő köd, illetve rétegfelhőzet.

Csapadék legfeljebb ködszitálás formájában várható. Fagy ezekben a napokban sem valószínű, a legtöbb helyen 3-4 fokig hűl le éjszakánként a levegő, napközben pedig a tartósan borult, párás területeken 5-8, a napos tájakon 10-15 fokra lehet számítani. Változás a jövő hét közepén kezdődhet, amikor erős széllel hidegebb légtömegek érkezhetnek fölénk – írja a met.hu.

Így alakult az elmúlt napok időjárása

Az elmúlt egy hétben bár több időjárási front is érintette térségünket, gyakran és sokfelé volt párás, ködös az idő, de emellett napos időszakok is előfordultak. Múlt pénteken délután egy hullámzó frontrendszer érte el hazánkat, melyből aznap és szombaton az ország középső, délnyugat-északkeleti sávjában, valamint északnyugaton jelentős, 10-25 mm eső esett. A Dunántúl középső tájain és a Tiszántúlon jóval kevesebb, mindössze 1-5 mm hullott, de a keleti határszélt hétfőn is öntözte 1-5 mm csapadék. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege ezekkel az esőkkel is az ország nagy részén elmarad az ilyenkor szokásos mennyiségtől, a harminc napos mennyiség pedig jellemzően 25-45 mm-rel marad alatta a sokéves átlagnak.

A talajok felső és középső rétege az ország nagy részén kellő mennyiségű nedvességet tartalmaz, csak az elmúlt egy hétben kevés csapadékot kapott észak- és közép-dunántúli, valamint délkelet-alföldi területeken száraz a felszín közeli rész. A mélyebb rétegek számottevő töltődéséhez viszont sok csapadékra lenne szükség a következő hetekben, hónapokban.

A hőmérséklet az elmúlt napokban is a sokéves átlag fölött alakult, bár az eltérés mértéke csökkent a korábbi időszakhoz képest. Az éjszakák fagymentesen alakultak, csak hétfőről keddre éjszaka hűlt nagy területen 1-2 fokig a levegő, a többi hajnalban jellemzően 5-8, szombaton keleten 10 fok fölötti értékeket mérhettünk. A legmelegebb órák hőmérséklete a borongós, ködös tájakon már csak 8-12 fok között, míg a napos területeken 14-17 fok között alakult.

Egyenetlenül fejlődhet a búza

A kukorica betakarítása a végéhez közeledik, a tartósan nedves, párás idő nem kedvez az optimális szemnedvességhez. Az augusztus végétől bőséges csapadék hatására a repcét már kellően nedves talajba lehetett elvetni, az állományok szépen fejlődtek, jelenleg nagyon jó állapotban vannak. Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így szépen zöldell, jellemzően bokrosodott, jól fejlett állapotban van. A később vetett búza azonban sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, az elmúlt napok esői, ahol számottevő mennyiség esett, viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához.

Ne hagyd ki!