Bereczkiné Fekete Ágnes, Kertünk Kincsei
Fotó: Alexander Csomor

Aki egyszer megkóstolja Ágnesék csatniját, többé mást sem akar (v)enni

Szörpök, lekvárok, dzsemek és saját fejlesztésű csatnik – adalékanyagok nélkül. A herceghalmi Bereczkiné Fekete Ágnes vállalkozását, a Kertünk Kincseit a kényszer szülte, két év elteltével már országhatáron túl is keresettek lesznek a termékei.

​A bezártság indította el a vállalkozást

„Természetgyógyászként dolgoztam 20 éven keresztül, illetve még mindig az is vagyok.” – kezd bele a történetébe Bereczkiné Fekete Ágnes. „Mi itthon már korábban is reformtáplálkozást folytattunk, így nem vásároltunk olyan termékeket, amelyekben van valamilyen mesterséges adalék, a kenyeret is mindig magunk sütöttük. A nagyszüleim földbirtokosok voltak, sok gyümölcsfájuk és veteményes kertjük is volt, az így megtermelt élelmiszert pedig mindig eltették – én már ebben nevelkedtem, és ezt a hagyományt folytattam.

A pandémia kezdetén, amikor három hónapra be kellett zárni, akkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy mi lenne, ha nemcsak a családnak készítenék zöldség- és gyümölcsalapú termékeket, hanem egy kicsit nagyobban is gondolkodnánk. Lányom, aki egyébként ügyvédként dolgozik Luxemburgban, találta ki a Kertünk Kincsei nevet és így indultunk el két évvel ezelőtt. Mára összesen 64 féle termékkel foglalkozunk – az alap ízek mellett olyan saját kísérletezésű receptekkel is, mint a kápia paprika krém, az áfonya vagy a körte csatni, de említhetném a Magyarországon egyedüliként zöld paradicsommal készített különlegességeinket is. Szerencsések vagyunk, hiszen akik megkóstolták a termékeinket gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset és hirtelen ismertté váltunk.”

​Magyar ízek Angliában

Azok közül, akiket személyesen is felkerestek, senki nem jött; hamarosan viszont egyre nagyobb és nagyobb nevek kopogtattak be az ajtón: köztük a kifli.hu vagy a Müller főbeszerzője, így ma már az ismert drogérialánc polcain is megtalálhatóak a Kertünk Kincsei készítmények. „A Müller képviselője azzal keresett meg minket, hogy valahol kóstolta a zakuszkánkat, és szeretné, ha mind a három fajta, amit készítünk, bent lenne az áruházban.” De a zakuszkára nem csak ők csaptak le. „Decemberben hívott egy fiatalember, hogy szeretne mindhárom zakuszkából venni – azzal, hogyha ízlik neki, majd szeretne többet is. Nem hallottunk felőle egészen tavaszig, amikor ismét csöngött a telefonom, ezúttal az Egyesült Királyságból érkezett a hívás, elsőre fel sem vettem, hát kit ismerek én ott?! Egy magyar doktornő hívott, aki több tulajdonos társával együtt nyitott Angliában egy gourmet boltot, és a fiatalember még decemberben neki juttatta el a három üveg zakuszkát. Ők ugyanis már három éve keresik azt az ízt, amellyel szívesen dolgoznának – és ezt a mi termékünkben találták meg. Úgyhogy azóta Angliában is jelen vagyok.”

Adja magát a kérdés, hogy ilyen széles piac mellett beszélhetünk-e valóban gyümölcsöző üzletről, és vajon a mennyiségi igényt ki tudják-e elégíteni. A pandémia azonban nyomott hagyott az emberek pénztárcáján, és a jelenlegi infláció sem segíti a gyors értékesítést, így maga az előállítás nem okoz problémát. Szerencsére, hiszen így nem is kell egyelőre meghúzni a határt, a gépesítés ugyanis szóba sem jöhet, és a filozófiából sem szeretnének alább adni. „Hálás vagyok a Jóistennek a lehetőségért, hogy ezzel foglalkozhatok” – összegez Ági. „Természetgyógyászként azt szeretném tudatosítani az emberekben, hogy nem kell annyi tartósítószer és adalékanyag a szervezetnek – és ha már csak egy kicsit is sikerül ezt átadnom a termékeimen keresztük, én már elégedett vagyok.”

További információkat és termékeket ITT talál: https://inyenc.hu/kertunk-kincsei/


Ne hagyd ki!