Aggasztó fejlemények, a vállalatközi számlák 5 százalékát nem fizették ki
Fotó: Shutterstock

Aggasztóan megugrott a nem, vagy késve fizető cégek száma

Kifizetetlen maradt a vállalatközi számlák 5 százaléka Magyarországon tavaly, míg 2021-ben a számlák 2,3 százalékát kellett leírni - derül ki az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról készített elemzéséből.


A 200 magyar vállalat megkérdezésével készült felmérés szerint a cégek 40 százaléka azt tapasztalta, hogy vevőik később fizettek, mint egy évvel korábban, 2021-ben ez az arány 33 százalék volt. Az agrár- és élelmiszeriparban a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több vevőnek nyújtott hitelt a vásárláshoz; 2021-ben az ügyletek 42 százaléka történt hitelre, tavaly pedig 47 százalék. Ezt azzal indokolták, hogy így új ügyfeleket tudtak szerezni, illetve meg tudták őrizni a régi klienseket a versenytársak nyomása ellenére. Tavaly 43 nap volt a fizetési határidő a két ágazatban, ez öt nappal több a 2021-es adatnál.

Az acéliparban a vállalatok 54 százaléka nem változtatott hitelezési politikáján, 10 százalék viszont rövidebb időt adott az ügyfeleinek a számlák kifizetésére, mint 2021-ben. A fizetési határidő átlagosan 39 nap volt 2022-ben, szemben a 2021-es 35 nappal. Az acéliparban a vevők 31 százaléka fizette ki késve a szállítót, 4 százalék pedig egyáltalán nem fizetett.

Az élelmiszeriparban a számlák 35 százalékát késve fizették ki a vevők 2022-ben, 6 százalékát pedig egyáltalán nem. A tartós fogyasztási cikkek esetében a késve fizetés aránya 33 százalék, a bedőlt követeléseké 5 százalék volt.

A felmérés szerint egyes válaszadók úgy próbálták erősíteni a saját készpénzforgalmukat, hogy kedvezményt adtak a vevőiknek korai kifizetés esetén. Jellemző technika volt az is, hogy a vállalatok a korábbinál több időt és pénzt áldoztak a számlák behajtására.A vizsgált szektorok mindegyikére igaz, hogy a cégek gyakran kénytelenek voltak késleltetni a saját beszállítóik kifizetését. A likviditási problémák menedzselésére a felmérésben részt vevő vállalatok egyharmada hitelbiztosítást vett igénybe.Az Atradius felmérése szerint a 200 magyar válaszadó 46 százaléka arra számít, hogy az idén csökken majd a vállalata teljesítménye, és 49 százalék véli úgy, hogy tovább nő a számlák forgási sebessége, mert nem javul a vevőik likviditása.


Ne hagyd ki!