Júniusban öt újabb pályázati felhívást hirdet meg az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében, részben a precíziós gazdálkodásra történő átállás ösztönzésére – hangzott el az OTP Agrár sajtóreggelijén.

A program pályázataival a következő években lehívható több ezer milliárd forint óriási fejlesztési hullámot indíthat az agráriumban. Az OTP Agrár a pályázati sajátosságokhoz igazította és felgyorsította hitelezési folyamatát, hogy rugalmas és átfogó megoldásokkal segíthesse a beruházások megvalósítását.

A Vidékfejlesztési Program keretében a következő hét, plusz két éves időszakban összesen 4265 milliárd forint uniós és állami támogatás hívható le az agrárium és a vidék fejlesztésére. Ebből az összegből már 2021-ben és '22-ben 1500 milliárd forintra lehet pályázni, ami önmagában is 200 milliárd forinttal több, mint amennyi az előző hét éves időszak egészében rendelkezésre állt. Néhány pályázat már meg is jelent, így például ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre 15 milliárd forintos keretig, állattartó telepek megújítására pedig 30 milliárd forintos keretig pályázhatnak az érintettek.

„A májusban megjelent négy felhívás után júniusban még öt új beruházási pályázati felhívást hirdetünk meg, amelyek a precíziós gazdálkodásra történő átállástól az élelmiszeripar fejlesztéséig több kiemelt területet fognak át. Ezek célzott lehetőségeket teremtenek egy XXI. századi technológiai környezet elérésére a kis őstermelőktől egészen a nagyobb élelmiszeripari cégekig. Az eddigi tapasztalatok alapján a meghirdetett keretösszegeknél nagyobb érdeklődésre számítunk, de készülünk ennek kezelésére. Több pályázatnál egyszerűsített kérelembenyújtás és elbírálás segíti a folyamatokat" - mutatott rá Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Új távlatok

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a magyar agrárium óriási lehetőség előtt áll. „A Vidékfejlesztési Program keretében az ágazatba érkező több ezer milliárd forint egészen új távlatokat nyithat a gazdáknak. Ha sikerül előremutató, a gazdaságok hatékonyságát növelő beruházásokra fordítani ezt a forrást, azzal nem csak egy-egy vállalkozás, hanem a teljes magyar agrárium versenyképessége is növelhető a régióban" – tette hozzá a vezérigazgató helyettes.

Az OTP Agrár a Vidékfejlesztési Program sajátosságaihoz igazította és felgyorsította hitelezési folyamatát, hogy minél gördülékenyebb megoldásokkal egészíthesse ki a beruházások finanszírozását. „Egészen a pályázati szakasztól a fejlesztések megvalósításig átfogó és rugalmas pénzügyi hátteret kínálunk partnereinknek a New Corridor elnevezésű hitelezési eljárás keretében. Ebben az ügyfélbarát csomagban például a támogatás mellé hitelt is igénylő vállalkozók már röviddel a pályázat benyújtását követően megtudhatják hitelbírálatuk eredményét" - fogalmazott Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója.

Fontos a garancia

Dr. Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program finanszírozásában, az elvárt banki fedezettség biztosításában kiemelkedő az AVHGA szerepe. „Az elmúlt években a támogatást nyert vállalkozások 38%-át segítette agrárgarancia. A koronavírus azonban rávilágított arra, hogy az agrárium finanszírozásának jelentősége a korábbiakhoz képest is növekszik. A kezességi díj jelentős részét az Agrárminisztérium a gazdálkodóktól átvállalja, ezért az alapítvány minden mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás megvalósítását két évig díjmentesen biztosítja" – húzta alá az ügyvezető igazgató.

Bár tavaly nehéz éve volt az agráriumnak az szélsőséges időjárás, valamint a járvány hatásai miatt, mégis nőtt némileg az agrárium hitelállománya. A Vidékfejlesztési Program által nyitott lehetőségek azonban új lendületet adhatnak a következő években a fejlesztéseknek, így a hitel-kihelyezésnek is.


The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Jó hír a fogyasztóknak és az állatartóknak: kikerülhet az antibiotikum a takarmányból

Egyedülálló takarmány-adalékanyag kifejlesztésén dolgozik a Dr. Bata Zrt. A kifejleszteni kívánt termék preventív alkalmazásával csökkenhetne vagy teljesen elhagyható lenne az antibiotikumok felhasználása, ezért egészségesebb állományt és a gyarapodási mutatók javulását várják a szakemberek.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!