Nem olcsók a rovaralapú termékek, de egyre népszerűbbek a takarmányozásban
Fotó: Shutterstock

12 ezer kilója – tücsöklisztet valaki?

Több szakember érvel a rovaralapú élelmiszerek terjedése mellett. Az Európai Unió is egyre nyitottabb a rovarok élelmiszercélú felhasználására, azonban igen sok a szkeptikus vélemény a témában. Ráadásul nem is olcsó termékekről beszélhetünk. Azonban úgy tűnik, takarmányozásra egyre gyakrabban használnak bizonyos rovartermékeket.


12 ezer forint a tücsökliszt kilója

Miután négy rovar élelmiszercélú felhasználását engedélyezték az Európai Unió tagországaiban, Nagy István agrárminiszter azt nyilatkozta, „veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokásaink” és „a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni”, valamint nem is szorul ilyen élelmiszerekre az ország. Emiatt szigorított például a rovaralapú alapanyagokat tartalmazó termékek címkézési szabályain a kormány.

Azonban a Telex megjegyzi, több szakember érvel a rovaralapú élelmiszerek mellett. Szerintük a jövő élelmezésének kihagyhatatlan részei lesznek, hiszen a rovarok tartása és feldolgozása környezetbarátabb, mint a haszonállatok többségéé, valamint az azokból készülő ételek egészségesek.

Viszont a Deutsche Welle riportjából kiderül, egyáltalán nem olcsó alapanyagokról beszélhetünk. Például egy kiló tücsökliszt 11-12 ezer forintba kerül, és jelenleg csak külföldről lehet behozni. Azonban az Agrártudományi Egyetemen is vizsgálják, hogyan lehet rovarőrleményekkel sütni-főzni.

Az állattartók körében egyre népszerűbb

A rovaralapú termékek piaca meglehetősen kicsi az Európai Unióban, viszont jelentős potenciál látszik benne. Erre alapozta a magyar Grinsect cég is a vállalkozását. Ők például fekete katonalegyek tenyésztésével, feldolgozásával, valamint a tenyésztésüket szolgáló technológia fejlesztésével foglalkoznak. Egyebek mellett értékesítenek takarmányokhoz petéket, lárvákat és bábokat, valamint kereskednek rovarliszttel és rovarolajjal is – írják weblapjukon.

A rovarolajat és a rovarlisztet jellemzően a hal-, a sertés- és a baromfiágazat hasznosítja a takarmányozásban. Azonban előfordul, hogy házikedvencek, főleg kutyák és macskák, eledeleihez vásárolnak belőle. Más termékeiket pedig terráriumi álltok eledeleként is keresik.

Nagyon a takarmányra és az élelmiszerre fókuszál az iparág, de az intenzív rovartenyésztés nagyjából 10 éves ágazat az EU-ban. A rovarok felhasználási lehetőségei még gyerekcipőben járnak. A mi esetünkben a fekete katonalegyek kitintartalma óriási, egy kis fejlesztéssel akár műanyagot is ki lehetne váltani velük. Sőt, a szépségiparban is jól lehetne használni a zsírja miatt. Élelmiszerekben is el fogják fogadni, de úgy gondolom, gyorsabban megemésztik az emberek kozmetikumok formájában

nyilatkozta a fekete katonalégy felhasználhatóságáról Aszalai Sándor a Grinsect alapító ügyvezetője korábban.

A vállalat készít olyan petfood-ot is, melyben kizárólag rovarfehérje és -zsír található, így a termék egészséges és allergénektől mentes.

Ne hagyd ki!