Boldogok lehetnek a túró rudik szerelmesei
Fotó: Shutterstock

Újított a gyártó, nagy változás jön a túró rudiknál

A Sole-Mizo Zrt. a túró rudi gyártását érintő, mintegy 300 millió forintos technológiai fejlesztést valósított meg a marcali tejüzemében - tájékoztatta a társaság az MTI-t.


A cég a két évig tartó, a közelmúltban befejezett beruházás részeként új temperáló, keverő berendezést és dekristályosítót helyezett üzembe, s egyebek mellett bővítette raktározási, hűtési, csomagolási kapacitásait.

A saját erőből finanszírozott fejlesztéssel a társaság megteremtette a valódi étcsokoládéval bevont túró rudi gyártásának feltételeit.

Megjegyezték, hogy a túró rudik bevonatát sokan csokinak hiszik, de a magyarországi boltok polcaira kerülő ilyen termékek 95 százaléka bevonómasszával készül. A termék népszerűségének tükrében megdöbbentőnek nevezték, hogy a túró rudik gyártásában az utóbbi 50 évben nem történt jelentős fejlesztés.


A színében és ízében csokoládét idéző étbevonó előnye, hogy kevésbé hajlamos az olvadásra, jobban tartja a színét és a formáját, a könnyen termelhető és kezelhető pálmazsírnak köszönhetően nagy mennyiségben állítható elő

- írták közleményükben.

Kiemelték, a valódi, a bevonómasszánál több kakaót tartalmazó étcsokis túró rudi gyártásában szerepe volt annak, hogy a mennyiség mellett a minőség újra fontos szempont lett az édességpiacon.

A Sole-Mizo évente több mint 3000 tonna túró rudit készít, amellyel 33 százalékos a részesedése a hazai piacon. A 100 embernek munkát adó marcali üzem a beruházás eredményeként akár 1500 tonna étcsokis késztermék előállítására is képes, ez mintegy fele a cég által előállított túró rudi mennyiségnek.A Sole-Mizo abban bízik, hogy új termékével jelenlegi vásárlóik mellett új célcsoportokat is elér, és növeli piaci részesedését.

Gőzerővel folyik a kiskereskedelem ellátása az új termékkel, bizakodásra adhat okot, hogy egyes értékesítési pontokon már plusz rendelésre is szükség volt, mert olyan kereslet mutatkozott a valódi étcsokis túró rudink iránt

- írták a közleményben.

A nyilvános cégadatok szerint a több mint 1200 embert foglalkoztató Sole-Mizo Zrt. 2020-ban mintegy 82 milliárd forint nettó árbevételt és 1,9 milliárd forint nyereséget ért el, a 2021. évet 89 milliárd forint nettó árbevétellel és 832 millió forint nyereséggel zárta.


Ne hagyd ki!